hirdetes

Augusztus végén megnyílik a felújított Corvin áruház Budapesten

VN

Corvin Palace néven nyit meg augusztus végén a felújított Corvin Áruház a budapesti Blaha Lujza téren, az eredeti állapotban helyreállított homlokzatot takaró háló kedden ünnepélyes keretek között került le az épületről, ahogyan azt a nyitóképen is láthatjuk.

Corvin áruház újranyitás időpont

Újranyit a legendás áruház

Az 1926-ban átadott áruház régi-új homlokzatának bemutatása után a tulajdonos és üzemeltető Corvin Áruház Kft. egyik tulajdonosa, Balogh Viktor újságíróknak elmondta: az épület felújítása összesen mintegy 8 milliárd forintba kerül, amit saját forrásból, illetve a Raiffeisen Bank finanszírozásával valósítanak meg. A homlokzat helyreállítására körülbelül 1 milliárd forintot fordítottak. Az épületben a közösségi terek mellett üzletek és irodák lesznek, az üzletek nagyobb része már bérbe van adva, az irodák többségéről még folynak a tárgyalások. A 16 ezer négyzetméternyi terület nagyjából fele lesz üzlet, a másik fele iroda.

hirdetes
   

Megszépítik az egész Blaha Lujza teret

A homlokzat ünnepélyes felfedése előtt Pikó András, a főváros VIII. kerületének polgármestere megköszönte a Corvin Palace tulajdonosainak és csapatának az értékmentő és értékteremtő munkát. Kiemelte, hogy az áruház jól illeszkedik majd a megújult Somogyi Béla utcához, a Blaha Lujza térhez, illetve a Palotanegyedhez, segít otthonossá tenni a várost. Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere úgy fogalmazott: a Blaha Lujza tér ellen "történelmi bűnöket" követtek el korábban, ezek közé sorolta az egykor itt álló Nemzeti Színház lebontását, "autópályányi" forgalom bevezetését a belvárosba és a Corvin áruház eredeti külsejének eltakarását alumínium homlokzattal.

hirdetes

   

A főpolgármester szimbolikusnak nevezte a városi traumák közös feldolgozását, ezek között említve, hogy a budapestiek visszakapják az áruház eredeti homlokzatát. A főpolgármester hangsúlyozta: a progresszív politika a sokszínűségben hisz, ami a múlt értékeinek felismerésével és újraépítésével őrizhető meg. A Corvin áruházhoz egy kis történelmi összefoglalót, régi képeket ebben a cikkben találhattok. 
  

Forrás: Fotó: MTI/Balogh Zoltán

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Esztergomi vár

Esztergomi vár: Az esztergomi vár a Duna jobb partján emelkedő, több mint ötven méter magas,... Tovább

Dekoráció

Dekorációs ötletek, melyekkel szebbé teheted otthonod, lakásod és környezeted. Karácsonyi,... Tovább

Tovább a lexikonra
Belföld Érdekességek Hírek Szórakozás Történelem