hirdetes

5 érdekesség Gárdonyi Gézáról és az Egri csillagokról, amit nem tudtál eddig!

Bartók Vivien

Általában az irodalom órákon annyit hallunk, hogy élete, művei, halála az írókról. Én mindig szerettem utánajárni az általam érdekesnek tartott szerzők műveinek és életének, hátha olvasok pár érdekességet, amit meg is tudok jegyezni. Hát Gárdonyi Géza esetében rengeteg meglepő dologra bukkantam, melyből most megosztok veletek párat!

5 érdekesség Gárdonyi Gézáról és az Egri csillagokról

5 érdekesség Gárdonyi Gézáról és az Egri csillagokról, amit nem tudtál eddig:

Pocsék tanár volt Gárdonyi Géza

Gárdonyi (eredeti nevén: Ziegler) Géza 1863. augusztus 3-án született az egykor önálló településként ismert Agárdpusztán. Bár a főiskolán sikerült pont magyarból megbuknia, 1881-ben ő maga is tanárként kezdett el dolgozni. Gárdonyi Gézáról jól tudjuk, hogy folyamatosan kereste a helyét, amit tökéletesen tükröz az is, hogy szinte minden új tanévet új településen kezdett. Az egyik településről, pontosabban Sárvárról egy meglehetősen félresikerült ünnepi műsorra írt dala miatt került elbocsátásra, amely így kezdődött: „Jaj, de huncut a német, hogy a fene enné meg…”

Az írói pályája sem indult túl fényesen

hirdetes

Íróként kisebb-nagyobb próbálkozásai voltak, bár ha őszinte akarok lenni, akkor kezdetben meglehetősen borzalmas íróként tekintettek műveire. Innen is látszik, hogy SOHA nem szabad feladni az álmainkat! Azóta műveinek egy részét az irodalom könyvekből, valamint a már több mint 100 éve megjelent, kötelező olvasmányként feladott történelmi regénye által ismerhetjük. Bizony, jól gondolod: az Egri csillagok által!

Műveltségből jeles

hirdetes

Hiába a nehéz sors, a pénztelenség, Gárdonyi Géza nagyon művelt személy volt, amit a rengeteg olvasásnak, utánajárásoknak és kutatásainak köszönhetett. Az Egri Csillagok megírásához megismerkedett a török kultúrával, sőt, még ki is utazott Törökországba!

Képregény is megjelent az Egri csillagokról

Gárdonyi Géza remekművét szinte mindenki ismeri, hiszen a kötelező olvasmányként végig kellett olvasnunk mind az 557 oldalt az 1552-es egri ostromról, valamint annak előzményéről és társadalomra való hatásáról. Sokan nem tudják, de 1974-ben még képregény is megjelent az Egri csillagokról, ráadásul a folytatásaként!

Törökországban a legnépszerűbb könyvek egyike az Egri csillagok

A Pál utcai fiúk után, egészen meglepő módon, a törökök egyik bestseller könyve az Egri csillagok. Bár Gárdonyi Géza nem állít valótlant, nem tünteti fel túl jó színben a törököket művében.

Gondoltad volna, hogy pont náluk lesz nagy sikere az Egri csillagoknak?

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Fehér magyar tyúk

Fehér magyar tyúk: Ha vidéken sétálgat az ember, akkor a barna tyúk mellett ez az a fajta,... Tovább

Kis-Balaton

Elfeledett helyszín, mely nagy része a nagyközönség elől el van zárva, hiszen itt fokozottan... Tovább

Tovább a lexikonra
Alkotás Érdekességek Magyar Magyar történelem Magyarország Történelem Utazás