hirdetes

Hat csodálatosan szép erdélyi vár

SZ.F.
Hat csodálatosan szép erdélyi vár

Kolcvár

Erdély legnagyobb parasztvára. Mai formájában a város szász lakossága építette ki a 15. században és Báthory Gábor 1612-es ostroma után. Ha sereg közeledett, a rozsnyóiak felköltöztek a vár falai mögött fölhúzott lakóépületekbe és itt, mintegy ideiglenes faluban várták ki a veszély elvonulását. Falai átlagosan öt méteres vastagságúak. A várudvaron lévő 146 méter mély kutat 1623 és 40 között állítólag két török hadifogollyal fúratták ki, miután a vízutánpótlás korábbi, ciszternás megoldása Báthory Gábor ostrománál kudarcot vallott.

A felső várban 1650-ben épült a 2000-es években újjáépülő kápolna. 1718-ban a vár leégett, 1802-ben földrengés rongálta meg. Ezután építették az alsó várban ma látható épületeket. Sonkát és szalonnát tároltak benne.

hirdetes

Utoljára 1848-ban használták a város polgárai védelmi célra, amikor ide menekültek Bem serege elől. A vár kedvező fekvésének köszönhetően nyaranta látogatott turistacélpont. Az utóbbi években gyorsan halad felújítása, a várudvar egyik épületében pedig kiállítást rendeztek be. Megközelíthető a főtér egyik telkéről induló meredek ösvényen és keletről, a Valea Cetății felől szekérúton.

Forrás: Wikipédia

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Lóczy-barlang

Lóczy-barlang: A Lóczy-barlang  1882-ben kőfejtő munkások által felfedezett, közel 150 m... Tovább

Oláh György

Oláh György: 14 magyar Nobel díjasunk egyike. 1994-ben kapta meg a kémia szakterületén az... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek Európa Kirándulás Magyar Magyar történelem Magyarság Történelem Utazás