notification icon
Ne maradj le semmiről! Iratkozz fel értesítéseinkre!

Gyerekkori tévhitek, amik mindenkinek ismerősek

hirdetes

Elképesztő gyerekkori tévhitek, amiken ma már csak nevetünk

B. Á.

Annyira jó érzés néha visszagondolni a gyerekkorra…Emlékeztek még, milyen élénk fantáziával voltunk megáldva, szinte mindent elhittünk, amit csak mondtak nekünk a felnőttek. Ugyanakkor nagyon vicces dolgokat is kitaláltunk magunktól, még segítség sem kellett hozzá. Mostani cikkemben a legviccesebb gyerekkori tévhiteket gyűjtöttem össze, szerintem mindegyikre emlékezni fogtok! 

Gyerekkori tévhitek

Nem tudom, ki hogy van vele, de előre leszögezem, hogy ezek a tévhitek velem történtek meg, és csak azért osztom meg veletek is, mert az ismerőseim többsége akkoriban azt mondta, hogy vagyok egyedül ezekkel a tévhitekkel. Mindenesetre mai fejjel nagyon mókásan hangzik az összes. Amikor én gyerek voltam, nagyon sok zenét játszottak a rádióban, ez ugyebár ma is így van.

Bloody Mary legendája

A horrorfilmek korszakát éltük, és ekkor valaki elhintette Bloody Mary legendáját. Ez igazából arról szólt, hogy Bloody Mary, a boszorkány megjelenik mögöttünk, ha egy sötét szobában, a tükör előtt elismételgetjük a nevét legalább háromszor. Ha megjelenik, akkor tilos megfordulnunk, mivel a körmeivel megtámad, vagy addig kísért, amíg az áldozat fel nem adja, és öngyilkos nem lesz, azonban olyan is van, amikor megjelenik a tükörben, majd eltűnik. Ettől a legendától mindenki a gatyájába csinált, hiába mondta a legbátrabb srác, hogy ő szembenézett a boszorkánnyal, igazából senki sem merte kipróbálni a dolgot, ebben biztos vagyok. 

hirdetes

Ne kancsalíts, mert úgy maradsz! 

Ez nemcsak a kancsalításra vonatkozott, hanem a grimaszolásra is. A nyelvünk kiöltése nem okozott gondot, bezzeg, amikor meglátták a szülők, hogy kancsalítva nézünk, azonnal ránk szóltak, hogy hagyjuk abba, ha nem akarjuk, hogy a szemeink úgy maradjanak. Persze, hogy nem akartuk, meg is ijedtünk, pedig az egészséges szemnek nem árt a kancsalítás – de hát ezt nem tudtuk. 

hirdetes

A tejtől erősek leszünk!

Élet, erő, egészség – még a tanárnőnk is azt mondogatta nekünk, hogy igyunk tejet, mert attól leszünk nagyok és erősek. A tejben lévő kalcium segít abban, hogy erősek legyenek a csontjaink és a fogaink – így próbálkoztak, több-kevesebb sikerrel. Érdekes, hogy ma már a tej és a tejtermékek többsége vitatott téma lett.

Ha sokáig nézzük a tüzet, bepisilünk!

Nem tudom, miért kellett minket elrémiszteni a tűz nézésétől ennyire, de az tény, hogy mindenkinek mondtak valami ilyesmit – egyik ismerősöm úgy adta elő a történetet, hogy szerinte nem akkor pisilünk be, amikor nézzük, hanem éjszaka, miután a tüzet néztük. Lehet, hogy nála így történt meg, nálam sehogy, szerencsére. Nem volt még elég? Akkor lapozz a következő oldalra, folytatom, ne aggódj!

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Nemzeti Színház

Nemzeti Színház: Sok helyen volt az idők során a Nemzeti Színház, most úgy látszik,a... Tovább

Hurka-kolbász

Hurka-kolbász: A disznótoros ételeink alapját jelenti a hurka és a kolbász is. Több féle... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek