hirdetes

A Gyulai vár bemutatása

SZ.F.
Gyulai vár

Fotó forrása: Wikipédia

A várban működik a vármúzeum, ahol az érdeklődők 24 kiállítóteremben járhatják végig, közel hét évszázad történetét. A földszinten található várbörtön, éléstár, sütőház, kovácsműhely, fazekasműhely, múzeumpedagógiai terem, borozó és kápolna. A várbörtön négy helyiségből áll, ahol - Bűn és bűnhődés az egykori Magyarországon - címmel mutatják be a kivégző a testcsonkító a testfenyítő a kínzó-és a megszégyenítő eszközöket.

Az emeleten várúrnői várúri és várnagyi lakosztályok, várúri hivatali szoba, a szandzsák bég fogadószobája, fegyvertár, alabárdos terem és lovagterem látható. A felszentelt kápolna biztosítja a helyszínt keresztelők esküvők lebonyolításához, melyek hangulatához hozzá járul a középkori borozó is. A vár lovagterme alkalmas fogadások, konferenciák és egyéb jellegű rendezvények lebonyolítására. A gyermekeket múzeumpedagógiai foglalkozások várják a kor szellemében.

hirdetes

A Gyulai Várszínház 1964 óta működik a vár falai között nyaranként szabadtéri előadások helyszíneként. A várjátékok kezdeményezője, majd tíz éven át művészeti vezetője Miszlay István volt. 1965-től folyamatosan alakította ki a koncepciót, hogy Gyula legyen a magyar történelmi dráma fóruma. 1974-től, Sík Ferenc vezetése alatt előbb a kortárs szerzők történelmi játékaira koncentráltak, majd a 90-es évektől a zene is szerepet kapott, később pedig, 1995-ben Gedeon József által bővült nemzetközivé a programok sora. A várszínpad mellett a vár melletti tószínpad, a Kossuth Lajos utcában található kamaraszínház és a belvárosi Göndöcs-kertben található vigadó is rendezvényhelyszínként szolgál. A várkert emellett sok vendégcsalogató szabadtéri rendezvény színhelye is.

hirdetes
hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Õrvidék magyarsága

Õrvidék magyarsága: Őrvidék magyarsága Ausztria legkeletibb és egyben legújabb... Tovább

Pálvölgyi – Mátyás-hegyi-barlangrendszer

Pálvölgyi – Mátyás-hegyi-barlangrendszer: Csodás barlangjaink egyik, melyre joggal... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek Magyar Magyar történelem Magyarország