hirdetes

6 hagymaféle, amikkel csodás ételeket varázsolhatsz konyhádban

TK
Hagymafélék

Édes hagyma


Már a fehér hagyma kapcsán említve volt neve. Kinézetre szinte ugyanolyan, mint a vöröshagyma, mégis egy kisebb különbséget felfedezhetünk – valamivel laposabb és szélesebb, mint legelterjedtebb társa. Fejei is ezáltal nagyobbak, melyek édeskés ízvilággal rendelkeznek, ugyanis több cukor található meg bennük. Könnyebben karamellizálódik cukortartalma végett, mint a többi hagymaféle.


Mikor érdemes ezt a tulajdonságát kihasználni? Elsősorban akkor használjuk, amikor egy kellemesebb, visszafogottabb ízvilágot szeretnénk elérni – melyet az egész fogásban érezni lehet majd. Amennyiben szereted a hagymakarikát, és a kihívásokat, ez a hagymaféle lesz a számodra tökéletes alapanyag!


Salottahagyma


A salottahagyma vagy más néven mogyoróhagyma talán a legkülönlegesebb az összes hagyma közül – éppen ezért is használjuk fel rendkívül ritkán. Méretét tekintve kisebb szeműek, melyek megjelenésre halványbarna héjjal bírnak. Húsuk enyhén lilás árnyalatú, íze legjobban a fokhagymáéra hasonlít.

hirdetes


Legjobb tulajdonsága, hogy rendkívül könnyen apróra szelhető – ezáltal pedig az egyik legjobb alapanyag szószokhoz, levesekhez. Mérete és formálhatósága végett képes szinte elolvadni ételeidben teljesen átadva azoknak kellemes ízét. Salátaöntetekbe is tökéletes, hiszen képes egy homogén dresszinget biztosítani.


Lilahagyma


Elsősorban színéről kapta nevét – ami nem véletlen, ugyanis gyönyörű mélylila árnyalatának köszönhetően képes szinte bármilyen ebédet, reggelit, vacsorát feldobni. Színvilága mellett édeskés íz is jellemzi, így akkor érdemes ehhez a fajtához nyúlnunk, amikor mindkettőt szeretnénk kihasználni. Ez pedig elsősorban hamburgerekben, salátákban ideális!

hirdetes


Póréhagyma


Tekinthetnénk rá úgy, akár egy nagyobbra nőtt újhagymára – bár túl sok közük nincs egymáshoz ennek a két hagymafélének. A póréhagyma ugyanis rendkívül kellemes ízű, akár az édes hagyma, így levesekhez tökéletes hozzávalónak számít.


Szára húsos, akár karikázni is tudjuk, majd tepsis krumplira helyezhetjük, így feldobva egy-egy unalmas köretünket. Ebben az esetben hagymánk krémes lesz, tökéletes a legtöbb húsféléhez.

Te szoktál a vöröshagymán kívül más hagymaféléket is használni főzés során?

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Anonymus Szobor

Anonymus Szobor: Anonymus, vagy Bele Regis Notarius, az egyik magyar király jegyzője és... Tovább

Kodály-módszer

Kodály-módszer: Kodály Zoltán az egyik leghíresebb magyar zeneszerzőnek számít, aki a magyar... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek Ételek Gasztronómia
X
Kövess minket facebookon!