hirdetes

Visszatér még a tél? Heti időjárás jelentés következik

VN

Kicsit furcsa ez a tavaszi időjárás így tél legjavában nem igaz? Nem igazán ezt a januári időjárást szoktuk meg, és miközben mi örülhetünk a napfürdésnek, a növények, állatok nem feltétlenül lesznek hálásak majd a 10-15 fokos januárért. Vajon visszatér még a tél, lesz hidegebb idő? Mutatjuk az OMSZ heti időjárás jelentését, hogy kell-e téli kabáttal készülnötök!

Heti időjárás január

Kiadós esőre figyelmeztet a meteorológia

A meteorológiai szolgálat a figyelmeztetésében azt írta: hétfőn egy mediterrán ciklon csapadékrendszere húzódik nyugat, délnyugat felől az ország fölé, amelynek hatására kedd délig a Dunántúlon és a középső országrészben a 20 millimétert, illetve helyenként - elsősorban a Dunántúl keleti felén - a 30 millimétert is elérheti a lehullott csapadék. Mivel 24 óra alatt több mint 30 milliméter csapadék hullhat, ezért "narancs" fokozatú figyelmeztetést adtak ki Baranya, Bács-Kiskun, Fejér, Komárom-Esztergom, Nógrád, Pest, Somogy, Tolna, Veszprém vármegye területére. A várhatóan több mint 20 milliméter eső miatt pedig elsőfokú, "sárga" figyelmeztetés van érvényben Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Győr-Moson-Sopron, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Vas, Zala vármegye területén. Hozzátették: kedden a reggeli óráktól fokozatosan megerősödik, majd viharossá fokozódik az északnyugati szél, amelyet a Dunántúlon 70 kilométer/órát meghaladó széllökés kísérhet.

Hétfői időjárás előrejelzés

A keleti tájakon eleinte még vékonyabb lesz, majd ott is megvastagszik a felhőzet. Az érkező csapadékzóna kelet felé terjeszkedik; nagy területen, kiadós mennyiségű esőre van kilátás. A Dél-Alföldön a déli, míg a Dunántúlon az északnyugatira forduló szél lesz élénk, olykor erős. A legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 13 fok között várható, a déli, délkeleti határ mentén mérhetjük a magasabb értékeket. Késő estére 4, 9 fok közé hűl le a levegő.

hirdetes

Keddi időjárás előrejelzés

Erősen felhős, illetve borult lesz az ég, többfelé várható eső, zápor, majd a nap második felében elkezd szakadozni, csökkenni nyugat felől a felhőzet, a csapadék zóna kezd gyengülni és kelet felé húzódni. A hegyekben néhol havas eső, hó is hullhat. Az északnyugati, északi szél főleg a Dunántúlon sokfelé viharossá fokozódik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között alakul.

Szerdai időjárás előrejelzés

Változóan felhős idő valószínű több-kevesebb napsütéssel, majd a délutáni, esti óráktól nyugat felől vastagszik a felhőzet. Estig számottevő csapadék nem várható. Hajnalra a szélvédett részeken ködfoltok képződhetnek. Az északnyugati, majd délnyugati szél többfelé megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -4 és +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 9 fok között alakul.

Csütörtöki időjárás előrejelzés

Nagyrészt erősen felhős vagy borult időre számíthatunk. A hidegfront csapadékzónája északnyugatról kelet, délkelet felé helyeződik, miközben legyengül. Általában eső várható, de helyenként előfordulhat havas eső, hó, néhol ónos eső is. Hajnalra a szélvédett tájakon ködfoltok képződhetnek. A déli, majd az északnyugatira forduló szelet időnként élénk lökések kísérhetik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -4 és +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 8 fok között alakul.

hirdetes

Pénteki időjárás előrejelzés

Változóan, majd a nap nagy részében jobbára erősen felhős vagy borult lehet az ég. Szórványosan valószínű eső, zápor, északkeleten helyenként havas eső, hó is hullhat. Hajnalra a szélvédett vidékeken ködfoltok képződhetnek. A déli, délnyugati szél többfelé megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -4 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 8 fok között várható.

Szombati időjárás előrejelzés

Általában közepesen vagy erősen felhős időre számíthatunk. Talán inkább a déli országrészben lehetnek hosszabb napos periódusok. Szórványosan valószínű eső, zápor, északkeleten néhol havas eső, hó is hullhat. A déli, délnyugati szelet sokfelé élénk, helyenként erős lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 11 fok között alakul.

Vasárnapi időjárás előrejelzés

Nagyrészt erősen felhős, illetve borult időre van kilátás. Több helyen előfordulhat eső, zápor. A déli, délnyugati szelet időnként élénk, néhol erős lökések kísérhetik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 11 fok között valószínű.
 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Szent Lukács gyógyfürdő

Szent Lukács gyógyfürdő:  A Szent Lukács gyógyfürdő Budapest egyik legrégebbi... Tovább

Bajai halászlé

Bajai halászlé: messzi földön híres nemzeti értékünk. A bajai halászlé keményfából... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek Hírek