Ősz van, de a jó időtől nem feltétlenül kell elbúcsúzni szeptemberben sem. Éppen ezért tűnik kecsegtetőnek az, hogy ingyenessé váltak az eddig fizetős balatoni strandok!
![Ingyenes balatoni strandok Ingyen mehetünk az alábbi strandokra](/kep/730x400/100773.jpg)
Itt van az ősz, itt van újra…
Sablonos, de attól még igaz és gyönyörű munka.
Ami a gyerekeknek rossz hír, az az idősebbeknek nem feltétlen az. Akármi is történik, a jó idő lassan véget ér, a május eleje óta hordott rövid nadrágok és lenge ruhák egy jó időre a szekrénybe kerülnek. Persze mint minden évben, idén is lehet számítani egy jól eső vénasszonyok nyarára, amit bizony ki is kell használni.
Mondjuk úgy, hogy lemegy az ember a Balatonra. Az ősz egyik legszebb tulajdonsága az, hogy csodás kirándulóidőt képes magával hozni, de arra is nagyszerű, hogy az ember kifeküdhet a napra és süttetheti magát még egyszer utoljára, anélkül, hogy komolyan veszélyeztetné a leégés réme.
Ha kis szerencsénk is lesz, akkor pedig akár még egyszer utoljára megmártózhatunk a Balatonban is.
Hogy miért fontos ez? Mert az egész nyáron át tartó sorban állások az ősz beköszöntével tovaszállnak és a strandok is próbálnak kedveskedni az egész évben hű és kitartó vendégseregnek úgy, hogy ingyen strandolhatunk több balatoni strandon is szeptemberben.
Nem ár azonban észben tartani azt sem, hogy a strandolók ezután már csak saját felelősségre használhatják a már bezárt kijelölt fürdőhelyeket, mivel vízimentők már nem lesznek, valamint a kényelmi szolgáltatások is megszűnnek, mint pl. a mosdók vagy az értékmegőrző.
Akiknek ezek a feltételek megfelelnek, azoknak megmutatjuk, hogy hova mehetnek még egyszer élvezni a magyar tenger adta csodákat.
Ha szeretnéd élvezni a fürdőzés élményét az őszi szezonban is, akkor érdemes egy wellness szállodát választanod, ha lemész a Balatonra. A Residence Hotel Balaton az egyik legjobb wellness szálloda a Balatonon, ami mindössze 100 méterre helyezkedik el a parttól. A szálloda egy gyönyörű környezetben helyezkedik el, wellness részleg, beltéri élménymedence, pezsgőfürdő várja vendégeit, így akár akkor is élvezhető a fürdőzés élménye, ha kint hideg van.