hirdetes

Interjú egy orvossal: Milyen most a helyzet a koronavírus osztályon?

SzSz
Egyelőre nincs gond: Interjú egy koronavírus osztályon dolgozó orvossal

Valóban csak az idősek vannak veszélyben? 

András elmondta, hogy az idősebb korosztály és a krónikus betegségekkel szenvedők a legveszélyezettebbek a vírussal szemben. Azonban azt is elmondta, hogy volt már olyan koronavírusos beteg, aki 45 évesen, enyhébb magas vérnyomás mellett került át az intenzív osztályra a lélegeztetőgépre. Emiatt bárkinél jelentkezhetnek súlyosabb tünetek. Volt olyan 70 éves beteg is, aki ma már gyógyulnak számít. “Hiába mondják, hogy az emberek nagy részénél tünetmentes a vírus, vagy nem olyan ártalmas a fertőzés, nem tudhatni, hogy kinél, hogyan jelentkezik.”- mondja. A koronavírus a tüdő szöveteit roncsolja, éppen ezért alakul ki a betegség következtében nehéz légzés, légszomj, majd valakinél akár a tüdő teljesen összeomolhat. Ebben az esetben szükséges a lélegeztetőgép. “A súlyosabb tünetek általában 1-2 héten belül jelentkezhetnek és 3 hét után vannak gyógyult esetek. Gyógyultnak az az ember tekinthető, akinél a betegség lefolyása után 3 teszt is negatív.” -tette hozzá András. 

hirdetes

A vírusveszély fennállása

Andrást arról is megkérdeztük, hogy Ő jelenleg hogyan látja, meddig tart a vírusveszély, illetve az orvosok, ápolók mit mondanak. Konkrét választ nem kaptunk, de elmondta, hogy a karantén időszaka eltarthat több hónapig is. Elmondása szerint a pozitívabbak azt mondják 2 hónap a karantén ideje, de többen inkább 4 hónapot mondanak. “Nem lehet megmondani egyelőre. Mindenki azon van, hogy a betegek száma egyre kevesebb legyen, majd végül elnyomjuk a vírust teljesen. A karantént ugyan még nem fogalmazták meg teljesen kijárási tilalomként, de mégis arra intenék mindenkit, hogyha teheti ne menjen sehova!” 

Vegyük komolyan

A kijárási korlátozást valóban komolyan kell venni, hiszen elsősorban az idősebb és a krónikus betegeket kell megóvnunk a fertőzéstől. Emellett természetesen magunkat, szeretteinket egyaránt, hiszen, mint András említette, nem tudhatni kinél, hogyan jelentkeznek a tünetek. Amellett, hogy ne hagyjuk el otthonunkat, vagy minél ritkábban, amit tehetünk a fertőzés elkerülése miatt, az a higiéniai protokoll betartása. A rendszeres, alapos kézmosásra mindenképp oda kell figyelni, illetve a kézfertőtlenítő használatára, és arra, hogy ne nyúljunk az arcunkhoz, szájunkhoz kézmosás nélkül. 

hirdetes

Tényleg fontos a maszk használata? 

Andrást erről is megkérdeztük, és a következőt válaszolta: “A WHO közleménye szerint úgy szól, hogy annak, aki egészséges nem szükséges a maszk hordása. Én azt tanácsolnám, hogy mindenképp használjunk maszkot a többiek védelme érdekében. Lehet, hogy magunkat nem tudjuk megvédeni vele, de ha már mindenki hordja, a fertőzés sokkal inkább elkerülhető a maszk használata mellett. Így, ha boltba, gyógyszertárba, postára vagy olyan helyre megyünk, ahol többen vannak, mindenképp hordjuk. Sportolás közben a szabadban, autóban ülés közben nem kell hordani, hiszen olyankor egyedül tartózkodunk kis helyen.”

A teljes interjút IDE kattintva olvashatod el. 
 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Szótár

Dekoráció

Dekorációs ötletek, melyekkel szebbé teheted otthonod, lakásod és környezeted. Karácsonyi,... Tovább

Bükki Nemzeti Park

Bükki Nemzeti Park Magyarország egyik legszebb nemzeti parkja, mely az ország első nemzeti... Tovább

Tovább a lexikonra