hirdetes

Hamarosan lejár a jogsid? Akkor jobb, ha erre felkészülsz, mert bukhatod a frissítést!

ZH
lejárt jogsi

Ezt ne felejtsd el, ha új jogsit kell csináltatnod!


Dr. habil Szakács Zoltán, szomnológus és neurológus főorvos is megszólalt a témában, aki a SomnoCenter szakértője, aki szerint ezek a vizsgálatok az olyan balesetek elkerülésére lettek kitalálva, mint például a 2017-es veronai busztragédia, ami arra világított rá, hogy nincs annál fontosabb, minthogy a sofőr kipihent állapotban üljön a volán mögé. Elmondása szerint a leggyakoribb alvászavar az alvási apnoé, amelynek jelenlétét 100%ig ki kell a hivatásosan sofőrként dolgozóknál, de érdemes lenne mindenkivel elvvégeztettni a vizsgálatot, ugyanis ez egy nagyon komoly közlekedésbiztonsági kockázat. Aki ebben a betegségben szenved, az akár 60-szor is felébredhet egy éjszaka alatt anélkül, hogy tudatosan magához térne, ami azt eredményezi, hogy nappal álmos, ingerült és feszült lesz az illető, így a teljesítménye pedig csökken.

hirdetes

Alvászavarok kivizsgáltatása a jogosítványhoz


Az alvászavar kivizsgálásának keretein belül a vizsgált személyről alvás közben készül egy infravörös kamerával egy videófelvétel, de a vizsgálat alatt a szakszemélyzet végig figyelemmel kísérik az eseményeket. Az infravörös kamerák által és a különböző érzékelők segítségével mért jeleket egy biokalibráció hitelesíti. Amennyiben a poliszomnográf megerősítette az alvási apnoé jelenlétét, pozitív eredményt kapunk, tehát a vizsgált személy alvászavarban szenvedő betegnek tekinthető és különböző kezeléseken kell részt vennie.

hirdetes

Kezelések az alvászavar ellen


Az elsődleges és leghatékonyabb kezelési módszer Dr. habil Szakács Zoltán szerint Alvási apnoé esetén, a légsínterápia, azaz a CPAP, ami folyamatos pozitív légúti nyomást jelent. „A CPAP készülék akkorára nyitja a légutakat, hogy a garatizomzat ne záródhasson el alvás közben, így a levegő akadálytalanul áthaladhat rajta s megszűnik az éjszakai légzéskimaradás, lehetővé téve a mély alvást.” – magyarázza a doktor.
A kezelés után pedig két hónappal egy kontrollvizsgálatra is szükség van, amikoris kiderül, hogy a beteg követi-e az orvosi utasításokat. A jogosítványt csak ezután a kontrollvizsgálat után állítják ki, amennyiben már ha a páciens megfelel a kitételeknek.
 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Ruha rendelés

A ruha rendelés manapság egyre népszerűbb, hiszen ez egy kényelmes megoldás, amivel rengeteg... Tovább

Árpád ház

Árpád ház: A leghíresebb magyar uralkodóház, mely a kereszténység kezdete óta uralkodott... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek Hírek