Minden tudnivaló a jurtákról

Őseink hajléka – Minden, amit tudni kell a jurtáról!

Sz.F.
Tudjatok meg mindent a jurtákról

A jurta felépítése 

A jurta kör alakban felállított rácsos fala, a „kerege” – amely állati inakkal összefogott falécrács táblákból állt – tartotta a körülbelül tetőléc keresztmetszetű lécekkel középre igazított kör alakú úgynevezett tündököt, amit építéskor az „istenfának” nevezett villás alakú rúd tartott. A „kerege” köré szorosra feszített kötél biztosította, hogy a jurta az „istenfa” kivétele után nem rogyott össze.

A bejáratot egy szőnyegajtó takarta, rendszerint nemezből készült. A vándorló nomádok hite szerint a jurta küszöbére tilos volt lépni, mert a küszöb alatt alvó házi istenek (szellemek) felébredtek és bajt hoztak a családra. Ez a babona még napjainkban is fellelhető a magyar családok között.

A jurtában a bejárattal szemben helyezkedett el egy kezdetleges oltár. A jobb oldalon volt a férfiak helye és a család vagyona, bal oldalon pedig a nők és a főzéshez szükséges készletek, ételek kaptak helyet. A jurta közepén pedig maga a szabad tűzhely került elhelyezésre, amin és amellett a megfőzött ételek, illetve akkor használt edényeket helyezték el. A szabad tűzhely égésgázai a jurta tetején elhelyezett tündökön keresztül távoztak a szabadba.

A tündököt a tűzhely használatán kívüli időszakokban nemezzel letakarták, letakarhatták. Az épület hőtartó képességét a „kergére” felkötött nemezlapokkal fokozhatták, ha több réteget erősítettek egymásra. Meleg időszakokban a nemezburkolatot feltekerték, felhajthatták, vagy vízszintes irányban árnyékolóként botokkal kitámaszthatták a szellőzés segítése érdekében. A padlózatot, a földet rendszerint szőnyegekkel, nemezlapokkal burkolták. Ennek minősége, díszítettsége és mennyisége a gazda módosságát is mutatta.

A kazah jurta annyiban tér el az előbbiekben ismertetett mongol jurtától, hogy nincsenek istenfák, más a tündök szerkezete és hajlítottak a tetőlécek végei. A jurta szó az ótörök jurt szóból származik, amely lakóhelyet, tartózkodási helyet jelent. A tündök egy kör alakú fakeret, aminek a belsejében egy kupolaszerű rácsozat van. A keret külső peremén vannak kialakítva azok a lyukak, ahova a tetőlécek végei illeszkednek. (Wikipédia) 

joduma képe a Pixabay -en.

Forrás: Wikipédia

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS
További cikkek ebben a témában

Szótár

Radnóti Miklós

Radnóti Miklós: Radnóti Miklós magyar költő, a modern magyar líra kiemelkedő képviselője,... Tovább

Magyar Szent István-rend

Magyar Szent István-rend: kitüntetésfajta Magyarországon. A Magyar Szent István-rend a... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek Magyar Magyar történelem Magyarország Magyarság Retró