hirdetes

Átalakítottak egy elhagyatott megfigyelőtornyot a Balatonnál

TK
Kilátó

Ezután a 77. számú főút mellett található egykori lőtértoronyról legközelebb csak 2014-ben hallhattunk, amikor Hajner Gyula társával meglátogatta az épületet – ugyanis ennek a párosnak szokása, hogy az elhagyatott helyeket kutatják. Ők egy tolólétrát használva, emeltről emeletre haladva felmásztak a toronyba, és március 15-e kapcsán kitűzték az építményre a nemzeti zászlót.


A torony kilátóvá alakítása


Az elhagyatott tornyot egy pályázat keretein belül kilátóvá alakították. Ebben a VERGA Veszprémi Erdőgazdaság Zrt. konzorciumi partnerként vesz részt – a GINOP pályázat keretein belül több, az erdőgazdasági működési területet érintő fejlesztésre is sor kerül, melybe ez az építmény is beletartozik.


A torony mindegy 50 méter magas, szerkezetileg jó állapotban maradt. Ugyanakkor látogatásra alkalmatlannak nyilvánították, mert a biztonságot nyújtó védőkorlátok, a lépcsők, illetve az ablakok is hiányoztak róla.

hirdetes


A már említett pályázat keretein belül a torony rendbehozása 2020 nyarán kezdődött el – ekkor felújították a tetőszerkezetet kívül, belül, valamint a falakat. Emellett lépcsőt építettek, megcsinálták az épület ablakait, valamint a legfelső erkélyt dróthálóval vonták körbe, azzal tették biztonságosabbá. Az építmény alatt pedig egy kisebb pihenőhely, valamint parkoló is várja a kíváncsiskodókat. 


Várhatóan, amikor elkezdődött a felújítás, a toronnyal kapcsolatos munkálatok befejezését 2021 februárjára saccolták, mégis az áttolódott a nyári időszakra.

hirdetes


Nem csak a torony került felújításra


Nem csak a már említett kilátót tették biztonságossá – ugyanúgy megújult a Bakonyerdő Zrt. által Nagymező, a Festetics-kilátó, valamint egy vadaspark is nyílt. A természetjárókat ezen kívül pedig rengeteg kilátóval, túraútvonallal és látnivalóval várja a Keszthelyi-hegység.


A felújítás elsősorban azért ezt a területet érinti, mert a Nagymező a legtöbb kirándulni vágyónak kedvenc célpontja, illetve a túrázok is általában innen indulnak a környező erdőkbe. Ezzel kapcsolatban játszóvár létesül, két tűzrakó helyet is kialakítanak, valamint a már meglévő erdei bútorgarnitúrákat is felújítják.
 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Francia drazsé

Francia drazsé: az egyik legklasszikusabb magyar édességfajta. Maga a szó egyébként francia... Tovább

Karinthy-gyűrű

Karinthy-gyűrű: kitünetésfajta, melyet évente ítélnek oda az arra érdemes művészeknek. A... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek Kirándulás
X
Kövess minket facebookon!