Kimi Räikkönen, a finn autóversenyző, az immáron visszavonult Forma-1-es pilóta mindig is különös alakja volt a száguldó cirkusznak. Talán azért, mert ő volt az egyetlen olyan versenyző, akit még akkor sem utált senki, ha éppen nem neki szurkolt. Még azon sem nagyon tudunk meglepődni, hogy egy Lada volt az első autója.
![Kimi Räikkönen első autója egy Lada volt Kimi Räikkönen Lada első autó](/kep/730x400/110248.jpg)
Tényleg egy Lada volt Räikkönen első autója?
Sokunknak volt a Lada az első autója, hiszen annak idején a Lada igazi népautónak számított, a magyar utakon is sok „száguldozott” itt belőlük. Apropó, te tudod mi volt a Lada sikerének legeslegnagyobb titka? Ebben a cikkben írtunk róla! De térjünk is vissza az igazi sztárpilótához, aki tényleg megelégedett egy Ladával annak idején? Igen, hiszen ő is ugyanolyan ember, mint mi. A siker azóta sem szállt a fejébe, de valószínűleg már ő sem Ladával szántja az utakat, ahogyan egyébként mi sem.
És azt tudod miért éppen Lada a Lada, miért kapta ezt a nevet! Itt van egy érdekes magyarázat!
Kimi Räikkönen a Ladának köszönheti a titkát?
Ami azt illeti, egészen jól meg tanult rajta vezetni, nem igaz? Szóval miért is ne köszönhetné a Ladának eme eredményeket? Számos futamgyőzelme mellett még egy világbajnoki trófeát is sikerült megkaparintania, méghozzá a legendás olasz istálló, a Ferrari színeiben. Csupán egy ponttal biztosította be a bajnoki címet legközelebbi riválisa előtt, így győzelme még figyelemreméltóbb. Räikkönen világbajnoki győzelmével megszilárdította generációja egyik legtehetségesebb versenyzője státuszát. Másik nagy eredménye, amikor a 2018-as Olasz Nagydíjon a Scuderia Ferrari csapatánál Räikkönen az addigi leggyorsabb kört futotta a Forma-1-ben. A kört elképesztő, 263,587 km/h-s (163,785 mph) átlagsebességgel teljesítette, ami megmutatta kivételes sebességét és ügyességét a versenypályán. Sőt Räikkönen rekorder a leggyorsabb körök száma tekintetében….ugye, a Ladával is gyorsan lehetett menni! Kivételes sebességével és következetességével Raikkönen jelenleg a Forma-1 történetének leggyorsabb köreinek rekordja.
Mi is imádtuk ám a Ladát, nem igaz? Nézz róla nosztalgikus képeket, lapozd végig a galériánkat!