hirdetes

A csokis finomság – Te szeretted a Kojak nyalókát?

TK
Kojak nyalóka

Miért is Kojak lett a neve?


A nyalókát 1965 óta gyártják egyedülállóan csak Békés megyében, ugyanakkor nem ezen a néven kezdték el eladni magát a terméket. Ennek oka, hogy fantázianevét a Kojak című bűnügyi filmsorozat főszereplőjéről kapta, melyet viszont csak 8 évvel utána, 1973-ban kezdtek el vetíteni.


A név onnan ered, hogy a főszereplő, egy tar kopasz fejű, enyhén flegma modorú nyomozótisztet játszó színész, Telly Savalas a forgatás során egy ehhez hasonló édességet fogyasztott mondván, hogy le akar szokni a dohányzásról. Emellett így próbált meg átszellemülni karakteréhez, ezzel igyekezett felvenni annak lezserségét, flegmaságát. Végül ezt a szokást beleépítették a filmsorozatba is, ami csak még lazábbá tette a szerepet.


A nyalókát végül néhány évvel később, 1997-ben keresztelték át Kojak nyalókára. A karakteres nyomozó és a nyalóka tehát végleg összeforrt - azóta is sokat emlegetett, országszerte ismertté vált.

hirdetes


Nem csak a Kojak nyalóka lett általuk népszerű


A vállalat, akik a nyalóka gyártásával foglalkoztak, olyan édességeket is napvilágra hoztak, mint a Limo italporok, amik szintén nagy népszerűségnek örvendtek.


A ’90-es években történt egy kisebb törés gyártását illetően, amikor a gyáregység magán kézbe került – egészen 1997-ig működött kezük alatt. Ekkor néhány vállalkozó békési szakember megvásárolta az édességet előállító gyártósorokat, és Mezőberényben újraindította a nyalóka termelését – ahol napjainkig ugyanazokkal az eszközökkel készítik el a népszerű finomságot.


Hozzá hasonló gyártósor a világon máshol csak Spanyolországban található meg.


Továbbra is kizárólag természetes alapanyagokkal dolgoznak az édesség előállításához. Az elmúlt években történt egy kisebb hanyatlás keresletében, hiszen többen a külföldi termékek felé fordultak – ugyanakkor ez a kellemetlen helyzet mára már ismét rendeződni látszik.

hirdetes


Az eredeti vaníliás ízvilág azóta már bővült a már említett „fordított” csokoládés, fehér csokis borítású nyalókával (Kojak White), illetve egy rózsaszín tejszínes-joghurtos alternatíva (Kojak Pink) közül is válogathatnak az édesszájúak. A legújabb verziója pedig a Kojak Herba – a hét különböző ízben megszületett gyógynövényes nyalóka.

 

Amennyiben érdekel a sorozat, ami a nyalókához köthető, tekints bele Te is videónkba, és nézd meg az édesség ihletet adó testvérét!

 

Te szereted ezt a retró édességet?

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

1848/49-es Forradalom és Szabadságharc

1848/49-es Forradalom és Szabadságharc: Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc... Tovább

Balatonboglári borvidék

Balatonboglári borvidék Magyarország 22 borvidékének egyike. A Balatonboglári borvidék Somogy... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek Ételek Gasztronómia Retró
X
Kövess minket facebookon!