hirdetes

Gödény egy gyilkos és börtönben a helye?

Lévi
Gödény egy Gyilkos és börtönben a helye?

Az alábbi adatokat, és a teljes szöveget változatlanul a Wikipédiából másoltam ki. 

Gődény György

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Gődény György (Nyíregyháza, 1965. március 26. –) magyar gyógyszerész, a Közös Nevező 2018 nevű kamupárt elnöke, többszörös bajnok testépítő és amerikaifutball-játékos, erőnléti és fitneszedző. 2013-tól a magyar média- és filmipar egyik szereplője.

Politika

2017-ben Közös Nevező néven pártot alapított, melynek elnöke lett. A párt saját önmeghatározása szerint "A Közös Nevező józan, minden irányzatot egyesítő politikai kezdeményezés", ugyanakkor volt olyan vélekedés, miszerint a Közös Nevező is csak egyike a kampánytámogatás felvételére létrehozott úgynevezett kamupártoknak. A 2018-as magyarországi országgyűlési választásokon 42 egyéni jelöltet indított, ám összesen csak 3894 szavazatot kapott, így 0,07 százalékos választási eredménnyel nem jutott be az Országgyűlésbe. A párt ellen összesen 13 bűntetőeljárást indítottak hamis magánokirat felhasználása, vagyis ajánlóívekkel való visszaélés gyanúja miatt. A választási eredmény miatt a párt 153 milliós állami kampánytámogatása kapcsán teljes visszafizetési kötelezettség keletkezett. Az adóság rendezésének mibenlétéről a párt nem kívánt nyilatkozni.

hirdetes

A koronavírus-járvánnyal kapcsolatos nézetei

A 2020-as COVID–19 világjárvány idején YouTube-os videósorozatával és a közösségi médiában való tevékenységével hívta fel magára a figyelmet, mivel gyógyszerészként nyilatkozva a Magyar Gyógyszerész Kamara által képviselt állásponttal szöges ellentétben álló nézeteknek adott hangot, valamint a Magyar Orvosi Kamara állásfoglalása szerint is téves információkat terjesztett és összeesküvés-elméleteket táplált. Mindeközben az őt szerepeltető táplálékkiegészítő-forgalmazó cég termékeit propagálta. Egészségügyi szakmai körökben máshol is többen kritizálták, mivel az álhírek terjesztésével, valamint a maszkviselésre és egyéb korlátozásokra vonatkozó társadalmi ellenállásra buzdító megnyilvánulásaival az intézkedések hatékonyságát jelentősen csökkentheti.

hirdetes


Nos, kamupárt, büntetőeljárás, étrendkiegészítők népszerűsítése. Érdekes életút. Ha van véleményed, mond el csoportunkban, kattints IDE!
 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Szótár

II. Rákóczi Ferenc

II. Rákóczi Ferenc: Felsővadászi II. Rákóczi Ferenc (Borsi, 1676. március 27. –... Tovább

Bőrmívesség

Bőrmívesség: A magyar kultúra egyik meghatározó része a bőrdíszművesség. Azonban nem csak... Tovább

Tovább a lexikonra
X
Kövess minket facebookon!