hirdetes

Utánad is kémkedik a telefonod? Így tudod kideríteni!

ZH

Már sokszor olvashattuk és hallhattuk, hogy a telefonunk lehallgatja beszélgetéseinket, nem csak amikor telefonálunk, de akár a vacsoraasztalnál történő beszélgetésünket is figyeli. Manapság már nem csak a telefonunk, de a lakásunkban szinte már minden elektronikai eszköz okoseszköz, és még sok esetben a kocsink is rá van kötve az internetre. Bár arra, hogy a telefonunk tényleg lehallgat-e nincsen egyszerű igen vagy nem válasz, de azért érdemes ott csökkenteni a kockázatát, ahol csak megtehetjük.

lehallgatják a telefonunkat

Lehallgatnak minket a telefonjaink


Már mindannyian hallottunk olyan történeteket, hogy amikor egy beszélgetésben elhangzik valamilyen termék, tegyük fel azt meséljük ismerősünknek kutyasétáltatás közben, hogy már megint kutyakaját kell venni, mert elfogyott, majd pár perccel megnyitotta a Facebook-ját, és az első hirdetés amivel szembetalálkozott, egy kutyakajareklám volt.  Ezekre a sztorikra hát mindig az a következtetés, hogy az okoseszközeink folyamatosan hallgatják beszélgetéseinket a tudtunk nélkül.


Az elmúlt években már kiderült, hogy az amerikai hírszerzés is nagyszabású lehallgatási akciót folytat az interneten és a Facebookon keresztül, mintegy tízmillió felhasználó adatait szivattyúzta ki, és Kínában pedig már az utcára sem lehet anélkül kilépni, hogy egy mesterséges intelligencia ne ismerné fel azonnal az embert, így nem csoda, hogy már ott is lehallgatást sejtünk, ahol valójában nem erről van szó.

Belegyeztünk az adataink átadásába?

hirdetes


Az egyre okosabb és okosabb mesterséges intelligencia már olyan dolgokat is ki tud rólunk szűrni az interneten hagyott lábnyomunk alapján, amiket nem is gondoltunk volna, gyakorlatilag nem is kell adat beleegyezésbe és megadásba bocsájtkoznunk. A lehallgatás azonban ténylegesen egy valós tevékenség, az elmúlt évek folytán ki is derült, hogy az Amazon és a Google hangasszisztense a felhasználók tudta nélkül is lehallgatta a beszélgetéseket. Azonban ezt nem is nevezhetnénk konkrét lehallgatásnak, mivel a hangasszisztens azért hallgatózik, hogy hívószavukra megszólalhassanak, vagy pedig a felhasználók el sem olvassák a felhasználási feltételeket és így tudtuk nélkül egyeznek bele különböző audiófájlok megosztásához.

De hogyan védekezhetünk a lehallgatás ellen és egyáltalán honnan tudjuk, hogy tényleg lehallgatnak-e? A következő oldalon ez is kiderül!
 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Darvas Iván

Darvas Iván: az egyik leghíresebb magyar színészről beszélhetünk személyében. Darvas Iván... Tovább

Sminktippek

Szeretnél mindig tökéletesen kinézni, de nem erősséged a sminkelés? Hasznos tanácsokat... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek