hirdetes

Mindenki: mikor lesz vége a koronavírusnak? WHO: lehet, hogy soha!

VN

A koronavírus új faja, ami a covid-19 világjárvány kirobbantotta még tavaly év végén jelent meg (a pontos időpontot egyelőre nem sikerült megállapítani), azonban csak idén év elején kezdtek el jobban magával a vírussal, és a járvány feltartóztatásával foglalkozni. Hozzánk Európába feltehetőleg csak később jutott el, a védekezés hazánkban márciusban indult el, de mikor még itt sem volt, már akkor elküldtük volna melegebb éghajlatra, és mikor még igazán el sem kezdődött az egész, akkor is folyamatosan kérdezősködtünk, hogy mikor lesz már végre vége ennek az egésznek. Nos most a WHO válaszolt: kár ilyeneket kérdezni!

Ekkor lesz vége a koronavírus járványnak a WHO szerint

Mikor lesz vége a koronavírus járványnak?

Az egymilliós, sőt egymilliárdos kérdés, ami mindenkit foglalkoztat! Nálatok el tud telni úgy egy nap, hogy ne tenné fel valaki a nagy kérdést, hogy mikor lesz végre vége ennek az egésznek? A járvány kirobbanása óta már nagyon sok forgatókönyv látott napvilágot, aminek a felét idővel lehetett is kidobni, mert egyáltalán nem úgy történtek a dolgok, a másik fele pedig még meg van, és lehet fogadni, hogy vajon melyik fog bejönni, ha egyáltalán bejön valamelyik papírforma.

Sajnos egy olyan új dologgal állunk szemben, amiről még nem sok mindent tudunk. Lehet példálózni a régi nagy járványok leforgásával, de azóta már sokat változott a világ, sőt még annál is többet,  globalizáció tetőfokán némivel máshogy működik a vírus terjedése, mint működött akkor, amikor egy hónap alatt fordult meg egy hajó két kontinens között. Ugyanígy hiába vesszük alapul Kínát is ahol bár a végéhez közelít a járvány, most egy újabb 700 fős települést zártak le, hiszen ott teljesen máshogy kezelik a dolgokat, a politikai, társadalmi, és kulturális különbségek miatt. Ezért a WHO álláspontja szerint teljesen fölösleges ilyen kérdéseket feltenni, hogy vajon mikor ér véget a koronavírus járvány, épp úgy teljesen felesleges becslésekbe bocsátkozni is ennek jóslása kapcsán.

hirdetes

A WHO szerint lehet, hogy soha nem ér véget a koronavírus járvány

hirdetes

Egyébként is, a WHO még azt is megkockáztatja, hogy a koronavírus járvány nem is fog véget érni, legalább is Michael Ryan, a WHO vészhelyzeti igazgatója nyilatkozatából erre lehet következtetni: „A koronavírus okozta Covid-19 betegség a HIV-vírushoz (az immunhiányt előidéző vírushoz) hasonlóan endémiás jelleget ölthet, vagyis meghatározott területen folyamatosan fellelhető járványos betegséggé válhat…..Fontos, hogy szót ejtsünk erről, ez a vírus újabb endémiás vírussá válhat közösségeinkben, s talán sosem fog eltűnni…..Fontos, hogy realisták legyünk, s úgy gondolom, senki sem tudja megjósolni, mikor fog ez a betegség eltűnni….Úgy vélem, ebben a helyzetben nem lehetnek ígéretek és határidők. Ez a betegség lehet, hogy hosszan tartó problémává válik, de az is lehet, hogy nem”. Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója azonban azt is hozzátette, hogy sok minden múlik a mi hozzáállásunkon is: „A járványgörbe alakulásának befolyásolása a kezünkben van. Ez mindenkit érint, és mindannyiunknak hozzá kell járulnunk a pandémia feltartóztatásához.”

Az egyetlen megoldás a vakcina lehet?

„Az egyetlen megoldást a vakcina jelentheti!”- rendben van, ezt is annyiszor hallottuk már, de mikor készül már el? A vakcinakutatásokat jelentős összeggel finanszírozó Bill Gates szerint legkevesebb 9 hónap alatt készülhet el egy jó vakcina, de még 18 hónap is azt jelentené, hogy szokatlanul gyorsan alkották meg a szérumot a tudósok. Arról már ne is beszéljünk, hogy mennyi idő, mire legalább a veszélyeztetettebb csoportoknak beadják. Tehát egyelőre nem tehetünk mást, mint várunk, és a lehető legkevesebbet érintkezünk egymással!
 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Mudi

Mudi: a 9 tradícionális magyar kutyafajta egyike. A mudi az egyik legritkább, legkevésbé ismert... Tovább

Szótár insert teszt

Szótár insert teszt   Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek Hírek