hirdetes

Lehetnek fagyok a héten? Elfagyhatnak a növények?

VN

Tavasz első hetét írjuk, de mindenki tudja, hogy ilyenkor még bőven lehetnek fagyok. A tél vége nagyon kíméletes volt, ennek köszönhetően több gyümölcsfa már most virágzik. Sokan tartanak a fagyoktól, és teljesen jogosan, hiszen a hét második felére hidegfrontot jósolnak. Vajon mínuszok is lesznek? Lássuk az OMSZ pontos előrejelzését!

Várható fagy 2024 márciusban?

Várható időjárás hétfőn

A párásság, ködfoltok feloszlása után alapvetően napos időre számíthatunk a délnyugat felől növekvő fátyolfelhőzet és a kevés gomolyfelhő mellett. Ugyan a legtöbb helyen nem várható csapadék, egy-egy zápor kialakulása nem kizárt. A déli, délkeleti szelet csak néhol kísérik élénk lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 19 fok között valószínű. Késő estére többnyire 4 és 12 fok közé hűl le a levegő.

Várható időjárás kedden

A ködfoltok feloszlása után változóan felhős időre számíthatunk általában többórás napsütéssel. Néhol előfordulhat eső, zápor. Az északi, északnyugati szél főként a Nyugat-Dunántúlon sokfelé megélénkül. A csúcsérték 13 és 19 fok között várható.

Várható időjárás szerdán

A ködfoltok megszűnnek, változóan felhős idő várható, jellemzően többórás napsütéssel. Helyenként előfordulhat eső, záporeső. Az északi, északkeleti szél sokfelé megélénkül. Hajnalban 1, 6, kora délután 11, 17 fokot olvashatunk le a hőmérőkről.

hirdetes

Várható időjárás csütörtökön

A ködfoltok feloszlását követően változóan felhős időre számíthatunk több-kevesebb napsütéssel. Néhány helyen előfordulhat eső, zápor. Sokfelé megélénkül az északi, északkeleti szél. A hajnali -2, +6 fokról 9 és 15 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Várható időjárás pénteken

A ködfoltok megszűnése után jobbára gyengén vagy közepesen felhős lesz az ég. Számottevő csapadék nem valószínű. Többnyire mérsékelt lesz a légmozgás. Hajnalban általában -2, +5, északkeleten -5, -3 fokot is mérhetnek. Kora délután 8, 15 fok várható.

hirdetes

Várható időjárás szombaton

Nagyrészt gyengén, illetve közepesen felhős lesz az ég. Számottevő csapadék nem valószínű. Többfelé megélénkül, a Dunántúlon helyenként megerősödhet a déli, délkeleti szél. Hajnalban általában -1, +5 fok várható, de északkeleten hidegebb is lehet. Kora délután 9, 16 fokot mérhetünk.

Várható időjárás vasárnap

Nagyrészt közepesen, illetve erősen felhős időre van kilátás. Egyre több helyen eleredhet az eső, záporeső. A déli, délkeleti szél sokfelé megélénkül, a Dunántúlon helyenként megerősödik. Hajnalban általában 1, 6 fok valószínű, de északkeleten hidegebb is lehet. Kora délután 10, 18 fok várható.

Ezt láttad már? Kivirágzott hazánk legszebb fája!
 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Szegedi Vadaspark

 A Szegedi Vadaspark Magyarország egyik legfiatalabb állatkertje, és a legnagyobb területű... Tovább

Normafa

Normafa: a fővárosiak egyik kedvenc kirándulóhelye. A Normafa, eredetileg Viharbükk kedvelt... Tovább

Tovább a lexikonra
Belföld Érdekességek