hirdetes

Ez több mint sport!- 3 megható jelenet a Tokiói Olimpiáról úszóinktól, amit neked is látnod kell

VN
Megható jelenet a 2021-es olimpiáról

Mindenki tudja, hogy Cseh László egy igazi legenda

Amióta az eszemet tudom szurkolok az Olimpián, nem is akárkinek, hanem többek között Cseh Lászlónak, én mondom igazi legenda, de szerencsére nemcsak én gondolom ezt így. Cseh László, aki már ott volt a 2004-es Athéni Olimpián is, és akinek pályafutása során, „csak” olimpiai ezüst- és bronzérem jutott, most egy csodaszép hetedik helyezéssel zárta le karrierjét. Sokak szerint a korszak legnagyobb sportolója, vannak, akik szerint Magyarország legnagyobb sportembere, akihez a sors nem volt kegyes. Kétszeres világbajnok, négyszeres olimpiai ezüstérmes és tizennégyszeres Európa-bajnok úszó, akinek kijárnak a fenti címek olimpiai aranyak és világrekordok nélkül is. Még a jelenlegi olimpiai bajnok is meghajolt nagysága előtt, nézzétek csak!

hirdetes

Ők nem csak úsznak

Ők nemcsak úsznak és hozzák a jobbnál jobb eredményeket nekünk, szinte futó szalagon, hanem ők ugyanolyan emberek mint, én, aki most ezt írom, vagy te, aki olvasod. Ebben a videóban a kedvencem, amikor az olimpiai bronzérmes, világbajnok és hétszeres Európa-bajnok, rövid pályás Európa-bajnok, kétszeres ifjúsági olimpiai bajnok Kapás Boglárka a kedvese nyakába borulva megkérdezi: Olimpiaii ötödik?! Ebben a pillanatban nyer értelmet az egész. Az, hogy ahhoz, hogy valaki nagy sportoló legyen, hogy elismerjük, nem feltétlenül kell a dobogó legfelső fokára felállni, sőt még csak felállni sem rá, olimpián ötödik lenni is hatalmas teljesítmény, egy élet munkája. Tudva azt, hogy az olimpiai negyedik helyezését követően Kapás Boglárka sírva fakadt egy interjú közben még meghatóbban hat a videó, amin még az olimpiai bronz- valamint Európa-bajnoki ezüst- és bronzérmes, ifjúsági olimpiai bajnok is gratulál Telegdy Ádámnak az Olimpiai ötödik helyezéséhez. 

hirdetes

Magyarország jelenleg a 15. helyen ál a Tokiói éremtáblán 2 arany- 1 ezüst- és 2 bronzéremmel. Minden sportolónknak gratulálunk az eddigi teljesítményéhez, és a továbbiakban is sok sikert kívánunk! Hajrá magyarok! Zárásként pedig ezt a képet hagynánk itt!

Forrás: Fotó: MTI- Tokió 2020 - Úszás - Hetedik a 4x200 méteres női gyorsváltó

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

A Duna-part látképe és a Budai Várnegyed

A Duna-part látképe és a Budai Várnegyed: Az UNESCO magyarországi világörökségei... Tovább

Bababarát wellness

Bababarát wellness? A wellness pozitív hatásait mindannyian jól ismerjük, ha másért nem... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek Hírek Magyar történelem Magyarország Magyarság Szórakozás