Utazás belföldön

hirdetes

Miért látogassunk el Tapolcára?

P.B.

Ha szeretnétek kihasználni a kellemes őszi napokat, akkor kirándulásra fel, és fedezzétek fel hazánk szép helyeit! Ebben a cikkben Tapolca látnivalóit soroljuk fel nektek, melyeket mindenképp érdemes megtekinteni. 



 

Kikapcsolódás Tapolcán

Tapolca a 77-es út mentén fekszik Keszthely és Veszprém között a Balatonfelvidéken. A városba vonattal is könnyedén eljuthatunk, hiszen egy nagy vasúti csomópont helyezkedik el a határában. A várost körülbelül 15 700-an lakják.

Malom-tó 

Ez az a helyszín, ami sokak számára egyből ismerős lehet, ha Tapolca szóba kerül. Nem véletlenül, hiszen a település egyik fő ékessége ez a hangulatos és csodálatos hely. A város szívében található Malom-tó egy mesterségesen létrehozott tó, melynek minden évszakban megvan a maga szépsége, különösen most, a kellemes őszi időben.

A Tapolca-patak felduzzasztásával hozták létre a két részre tagolódó tóegyüttest, melyből a nagyobb a Malom-tó, de Nagy-tónak és felső tónak is nevezik, a másik pedig a Kis-tó. A tavak mentén sétát tehetünk, és közben láthatjuk a kristálytiszta vízben felbukkanó halakat, valamint kacsákat. A tavat körülölelő fűzfák árnyékában megpihenhetünk a kihelyezett padokon, és gyönyörködhetünk a tájban.

hirdetes

A Nagy-tónál található hangulatos lakóépületek látványát a tó közepén elhelyezkedő szökőkút teszi teljessé. Ebben az idilli környezetben hotelt is találunk, de ha csak egy napra tervezünk ellátogatni Tapolcára, akár egy finom ebédet is elfogyaszthatunk a nem mindennapi környezetben, ugyanis színvonalas vendéglátóhelyek várják a vendégeket. Az egykori malomépület (amely ma már étteremként és hotelként funkcionál) oldalán található kerék pedig egyfajta emlékként díszeleg a látogatók előtt.

A Malom-tó mellett található lépcsősort is érdemes megtekinteni, mely a Halas Lépcső nevet kapta. Az alkotást Varjas Judit festette 2016-ban, és a tóban megtalálható koi pontyokat ábrázolják.

hirdetes

Kattints az alábbi képre, galéria nyílik, itt láthatod, milyen gyönyörűis Tapolca! 

Városi Múzeum 

A múzeumban a látogatók betekintést nyerhetnek a város történelmébe, ugyanis történeti, néprajzi, régészeti, képzőművészeti, ipartörténeti és pedagógiatörténeti gyűjteményekkel találkozhatnak. Az épületről pedig elmondható, hogy Közép-Európa egyik legrégebbi népiskolai épületéről van szó, ahol még egyik magyar költőnk, Batsányi János is tanult, aki egyébként Tapolcán is született.

 
Ha érdekelnek a további látnivalók is, akkor lapozz a következő oldalra!
 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Szótár

Csongrád megye

Csongrád megye: szintén határmegye, mivel Románia és Szerbia is közvetlen szomszédjának... Tovább

Madarasi Hargita

Madarasi Hargita: A Madarasi-Hargita a Hargita-hegység és Székelyföld legmagasabb hegycsúcsa,... Tovább

Tovább a lexikonra