hirdetes

Mik történtek ezen a héten az országban?

Oláh Tamás
börtön

Nem ízlett a vacsora, eltörte párja kezét

Vádat emeltek egy tokodi férfi ellen, aki rendszeresen alkalmazott testi fenyítést élettársán.

Az Esztergomi Járási Ügyészség kapcsolati erőszak és zaklatás miatt vádat emelt egy tokodi férfival szemben, aki többszörösen súlyosan bántalmazta, azt a hölgyet, akivel jó ideje együtt élt.

Az ügyészség tudósítása szerint a férfi ittasan rengeteget veszekedett élettársával, és fenyegette is őt, hogy elvágja a torkát. A férfi 2018-ban is bántalmazta már élettársát négyszer, akit szeptember 1-jén saját otthonukban egy gumibottal vert, majd a földre került nőt rugdosni kezdte.

A férfi számára nem volt megfelelő a vacsora, ezért a nőt leszorította az ágyra, és feszegetni kezdte ujjait, továbbá megfenyegette azzal, hogy elvágja a torkát, ha fel meri jelenteni. Élettársának ekkor a bal keze eltört. A férfi azért is veszekedett élettársával, mert amikor hazaért, nem volt elég alkohol otthon. Ekkor megpofozta a nőt, később egy ajtólappal is megcsapta.

hirdetes

Az ügyészség a vádiratban arra tett indítványt, hogy az Esztergomi Járásbíróság a férfit börtönbüntetésre és közügyektől eltiltásra ítélje.

Sok kocsma szeretne nyitva tartani a bulinegyedben 

Összesen 138 hely kért felmentést, eddig valamivel több mint a felük meg is kapta az engedélyt.

Az éjszakai szórakozóhelyek kétharmada nem igényelte a felmentést a VII. kerületi csendrendelet alól – derül ki a helyi polgármesteri hivataltól.  Mint szó volt róla 138 hely kérelmezte, hogy éjfélkor ne kelljen lehúzni a rolót és tovább nyitva maradhassanak, közülük 72 már meg is kapta az engedélyt, a többieknél még folyik az ügyintézés.

hirdetes

A június végén elfogadott rendelet szerint éjfél és reggel hat óra között nem lehetnek nyitva a szórakozóhelyek a városrészben, de a szűkebben értelmezett bulinegyed kocsmái és bárjai igényelhetik az ezen rendelet alóli felmentést, amennyiben hajlandóak betartani néhány előírást.

A feltételek teljesítéséhez két hónap türelmi időt kaptak, ami szerda éjfélkor járt le. Amikor szerdán körbekérdeztünk, sok helyen jelezték, hogy még várják a visszajelzést az önkormányzattól.

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Aranycsapat

Aranycsapat: a magyar labdarúgás elsőszámú csapatának szokás nevezni az Aranycsapatot,... Tovább

Keszthelyi Festetics Palota

A Festetics-kastély Keszthely kiemelkedő jelentőségű műemléke, az egyik legjobb állapotban... Tovább

Tovább a lexikonra
Hírek Magyar Magyarország