hirdetes

Ezt nézzétek: Mikulás Expressz indul a Nyugati pályaudvarról

VN

Mikulás Expressz indul a Nyugati pályaudvarról, az úti cél pedig… a gyerekek számára nagyon izgalmas hely: a Vasúttörténeti Park. A sok-sok vonat, és az egyéb kiállítási tárgyak már önmagában is nagyon izgalmasak, de képzeljétek, még extra programok is lesznek a gyerekeknek! Mutatjuk a részleteket!

Mikulás Expressz Vasúttörténeti Park

Mikulás Expressz indul a Nyugati pályaudvarról

Három év után idén újra útra kel a Mikulás Expressz a Vasúttörténeti Parkba, ahol Alma-koncerttel, bűvészelőadással, adventi kézműves foglalkozásokkal, játékokkal és korlátlan kerti vasutazással várják az érdeklődőket december 2-án – jutatták el a nagy hírt a szervezők az MTI-hez, ahol mi is nagy örömmel olvastuk, és adjuk tovább. Mint írták, a vonat a Nyugati pályaudvarról indul két alkalommal - egyszer délelőtt és egyszer kora délután - úticélja pedig a Vasúttörténeti Park lesz, ahol 10 és 13 óra között, valamint 14-től 17 óráig várják programokkal a családokat.
   

Különleges programok a  Vasúttörténeti Parkban

Délelőtt és délután is fellép majd az Alma zenekar, valamint Kőhalmi Ferenc interaktív bűvészműsorával szórakoztatja a gyerekeket, akik készségfejlesztő játékokkal - óriás jenga, amőba, célbadobás, reflexjátékok - is próbára tehetik ügyességüket. A kerti vasutazás korlátlanul igénybe vehető az esemény alatt. A programon mézeskalács-díszítéssel, karácsonyi díszek készítésével is foglalatoskodhatnak a gyerekek, valamint a Mikulással és Manójával is készíthetnek fotót a vendégek - teszik hozzá.

hirdetes
    

hirdetes

Jegyvásárlás a Mikulás Expresszre

A Mikulás Expresszre a www.mavrailtours.hu oldalon lehet jegyet venni, sétálójegyek a Vasúttörténeti Park weboldalán, valamint a helyszínen kaphatók. A jegyárak kicsit húzósak, de egy ilyen élményért mindenképpen megéri. Mi a weboldalon az alábbi árakat találtuk: Vonatos jegy gyermek részére (8 hónapos és 14 éves kor között)- 9.250 Ft/fő, és felnőtteknek, illetve 14 éves kor felett is ugyanez az ár található: 9.250 Ft/fő, 8 hónapos kor alatt ingyenes a program. A feltüntetett ár egy teljes napos élményt biztosít, azaz az oda- és visszautat a Nyugati pályaudvar és a Vasúttörténeti Park között, a szórakoztató színpadi és interaktív programokat, valamint a korlátlan kerti vasutazást, illetve gyermekek esetében az 1 darab  mikulás csomagot. Az eseményre sétálójegyet is lehet váltani (ez nem tartalmazza a vonatozást), ennek ára 6 950 Ft/fő, ami a  Vasúttörténeti Park weboldalán, valamint a helyszínen, a főbejárati pénztárnál lehet megvenni. Külön kifejtik: „Hungary Card, Kajla útlevél, csoportos kedvezmény, illetve más szociálpolitikai kedvezmény a vonatra nem érvényes.”
 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Karcagi birkapörkölt

Karcagi birkapörkölt: Nemzeti értékünknek számít. Karcag a nagy magyar Alföld szívében... Tovább

Mátyás-templom

Mátyás-templom: 1255-ben nyitotta meg a kapuit a budai oldal legszebb temploma, melynek az elmúlt... Tovább

Tovább a lexikonra
Belföld Érdekességek Gasztronómia Hírek Kirándulás Szórakozás Történelem Utazás
X
Kövess minket facebookon!