hirdetes

Milyen is volt a 80-as évekbeli iskola?

Oláh Tamás
retro iskola

10. Trafik

Minden iskola közelében nyitottak egy trafikot, amiben csupa fiatalok számára izgalmas dolgokat lehetett kapni, mint például Donald rágót, cigis rágót, téli fagyit, üveggolyót, Star Wars-os matricákat.

11. Úttörők és kisdobosok

Már nem volt olyan erős, mint régebben, de még mindig intenzív úttörő és kisdobos életet éltek a fiatalok. Egyes iskolákban elvárt volt, hogy hétköznap is viseljék a kék vagy a piros nyakkendőt a fiatalabbak. Menő dolognak számított tisztségviselők közé tartozni, például őrsvezető csak a jó tanulók köréből kerülhetett ki.

12. Takarékbélyeg

„Fillérből lesz a forint” szlogennel lehetett "takarékoskodni", a nyolcvanas évek elején minden héten jött a takarékbélyeges bácsi, akinél 5, 10, 20 Forintért kaphattak a fiatalok takarékbélyeget, amit év végén beválthattak.

hirdetes

13. Papírgyűjtés és más iskolai feladatok

Az iskolai papírgyűjtést mindenki véresen komolyan fogta fel, és minden követ megmozgatott, hogy az osztálya győzedelmeskedjen. Becsöngettek idegen lakásokba, ahova be is mentek, hogy összeszedjék a felesleges újságokat és egyéb papírmaradványokat.

14. Táborok

hirdetes

A táborozás hatalmas szórakozás volt, amire kötelező volt jelentkezni, de egyáltalán nem volt biztos, hogy jutott hely az összes jelentkezőnek. Egész évben mindenki a nyári táborról pletykált, vagy azt várta. A táborokban sorakozóval, zászlófelvonással és reggeli tornával indították a napot a nap.

18. Telefonok

Nem voltak mobiltelefonok, amik megzavarhatták volna a tanórát. Egy találkozó megbeszélése úgy történt, hogy nagyon pontosan le kellett fixálni egy időpontot, és ha valaki elkésett, akkor bizony akár 45 percet is várhattak egymásra, mivel telefonon nem tudták értesíteni a másikat, hogy nem fognak időben odaérni.

19. Kollektív nevelés

Tökéletesen működött a kollektív nevelés, azaz, ha valaki rosszalkodott a buszon vagy az utcán, akkor az idegen felnőttek is rászóltak.

20. Tisztelet

Tisztelték a tanárokat, és nem mertek visszabeszélni, de nem csak a diákok, hanem a szülők sem. Ha már az igazgatói irodába voltunk hivatalosak, akkor az volt a legnagyobb szégyen. Lógni, iskolát kerülni szigorúan tilos volt, de senkinek meg sem fordult a fejében.
 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Kossuth-díj

Kossuth-díj: kitünetésfajta, mely a magyar kultúra művelésének és ápolásának... Tovább

Csíksomlyó

Csíksomlyó a romániai Csíkszereda egy városrésze. Leghíresebb épülete a temploma, mely a... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek Magyarország Retró
X
Kövess minket facebookon!