hirdetes

Nyár vége, ősz előtt nem érdemes enyhítésekre számítani

VN
Meddig tartanak a korlátozások?

Meddig tartanak még a korlátozások?

Az előrejelzések, és a jelenlegi adatok alapján ez nyár vége, vagy ősz. A miniszterelnök a rádióban adott interjúban elmondta: „Ha a brüsszeli beszerzések ütemében haladunk, akkor nyár vége, ősz, amikorra annyi embert be tudunk oltani, hogy a korlátozásokat fel tudjuk oldani”, amihez hozzáfűzte ezt is: "ha az egészségügyi hatóságok elvégzik a dolgukat és a kínai vakcinát is tudjuk használni, akkor olyan gyorsan tudunk oldani, hogy talán még jóval nyár előtt is vissza kaphatjuk a régi életünket." De addig, ahogyan ő fogalmazott „A jó számokat csak a korlátozások fenntartásával lehet fenntartani, mindannyian szabadulnánk már ezektől a korlátozásoktól, de közben romlik a helyzet Nyugaton."

hirdetes
hirdetes

Biztonságos a kínai vakcina?

Egyelőre még nem tudni, hogy mennyire biztonságos vagy hatékony a kínai vakcina, de a számokból jól látszik, hogy nincsen elég vakcina Európában, pedig a számok egyre romlanak több régióban, országban is. A beoltottság aránya az Európai Unióban átlagosan 1% alatt van, ami nagyon kevés, a Briteknél ez a szám például 4%, miközben lnne igény az oltásokra. Orbán Vikotr elmondta: „Az operatív törzs ülésén egyértelműen az hangzott el, hogy kisebb a kockázata a kínai vagy orosz vakcinával történő oltásnak, mint annak, hogy még várunk a nyugati vakcinákra. Arra kérem a hatóságot, hogy körültekintően, de a lehető leggyorsabban mondjanak A-t, vagy B-t, hogy lehet-e használni itthon ezeket a vakcinákat. Több millió kínai vakcinát az emberek rendelkezésére tudnánk bocsátani akár néhány napon belül.”

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Bajor Imre

Bajor Imre: Bajor Imre magyar színész, humorista. 1957 március 9-én született Budapesten.... Tovább

Erzsébet híd

Erzsébet híd: Budapest főhídjainak egyike, sőt az egyik legjellegzetesebb hidunk, mely... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek Európa Gasztronómia Hírek Kirándulás Utazás