hirdetes

5 egyszerű leves, mellyel tökéletesen lezárhatod a nyarat

TK
Uborkaleves

Ételünk elkészítéséhez először tegyük fel a vizet, a barackot, az uborkát, az almaecetet, a fokhagymát, az olajat, a koriander egy edénybe, majd sózzuk, borsozzuk meg a hozzávalókat – ezután egy mixer segítségével pépesítsük őket. Amennyiben szükséges, még adhatunk a hozzávalókhoz egy kis vizet. Az így kapott elegyet pihentessük megközelítőleg két órán keresztül a hűtőnkben.


Lényegében elkészültünk ételünkkel, mégis tálalás előtt még érdemes sóval, borssal, valamint almaecettel ízesíteni a levest, amennyiben azt szükségesnek érezzük. Díszítéséhez használjunk apróra vágott paprikát, locsoljuk meg olívaolajjal, valamint egy kis sóval.


Nyers céklaleves joghurttal


Hozzávalók (5 adag)


-    2 közepes darab cékla
-    2 dl víz
-    2 dl joghurt
-    1 gerezd fokhagyma
-    1 csokor kapor
-    só, bors ízlés szerint


A leves elkészítéséhez először mossuk, majd pucoljuk meg a céklát – vágjuk azokat kisebb kockákra, majd egydeci víz és a már szintén megpucolt fokhagymagerezd társaságában turmixoljuk őket össze.

hirdetes


Adjuk hozzá a joghurtot, a víz másik felét, majd ízesítsük ételünket sóval, borssal. A vizet azért érdemes két adagban ételünkhöz önteni, mert így láthatjuk, hogy mennyi szükséges a leveshez ténylegesen. Ezután turmixoljuk ismét össze ételünket.


Ezután adjuk hozzá a kaprot, majd egy utolsót nyomjunk a turmixgépen.


Levesünket tálaljuk jól lehűtve, majd egy csepp joghurtot adagoljunk annak tetejére.


Sültpaprika-krémleves fetával és paradicsommal


Hozzávalók (4 adag)


-    4 közepes darab kápia paprika
-    5 gerezd fokhagyma
-    6 evőkanál olívaolaj
-    100 gramm joghurt
-    2 dl tej
-    200 gramm feta sajt

hirdetes
-    3 közepes darab újhagyma
-    2 teáskanál füstölt pirospaprika
-    8 nagy darab paradicsom
-    3 szál rozmaring


A paprikát, paradicsomot, fokhagymát és rozmaringot tegyük egy fóliával bélelt, olívaolajjal bekent tepsire, majd 200 fokon nagyjából 5 percenként megforgatva süssük meg őket, egészen addig, amíg a paprika héja meg nem feketedik, a paradicsom pedig szét nem nyílik, s nem ereszt levet.


Ekkor vegyük ki őket a sütőből, majd takarjuk le a zöldségeket. Húzzuk le a hájukat, majd a paprikát magozzuk ki, tegyük őket egy aprítóba, a rozmaringot dobjuk ki, illetve a sült fokhagymából ízlés szerint egy-két darabot felhasználhatunk. Ízesítsük őket sóval, borssal, adjuk hozzá a tejet, a joghurtot majd kevés olívaolajat – turmixoljuk össze levesünket.


Tegyük a hűtőbe ételünket pár órára, majd tálaláskor morzsoljunk bele feta sajtot, majd helyezzünk rá karikázott újhagyma zöldet.
 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Szabó István

Szabó István a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Oscar- és Kossuth-díjas magyar... Tovább

Péter és Pál napja

Péter és Pál napja: az egyik legjelentősebb nyári ünnepkör, mely hagyományosan az aratási... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek Ételek Gasztronómia
X
Kövess minket facebookon!