hirdetes

Az omikron vakcinát pont azok nem kapják meg, akiknek a legnagyobb szükségük van rá

VN
Omikron védőoltás mikor lesz elérhető

Először a rizikócsoport veheti fel az omikron elleni védőoltást!
Mivel csak korlátozott számban érhetőek el az új omikron elleni koronavírus oltások, ezért először kifejezetten a  rizikócsoportba tartózók vehetik fel az oltást, a következő kritériumok mentén:

  • Elsőként az egészségügyi dolgozók kaphatnak az omikron ellen kifejlesztett oltásból.
  • Jelenleg viszonylag korlátozott számban van ez a vakcina itthon, így hagyjuk meg elsősorban azoknak, akiknek igazán nagy szükségük van rá: a 80 évnél idősebbek, különösen az idősotthonok lakói, az őket ellátó személyzet, az egészségügyi dolgozók. Továbbá a kockázati csoportba tartozók: a magas vérnyomású betegek, a cukorbetegek, a jelentős túlsúllyal élők, erős dohányosok és a daganatellenes kezelésben részesülők.
  • hirdetes
  • Annak áll rendelkezésre az oltás, aki az idén nem esett át vírusfertőzésen, hiszen az átesettek védettek.

Vannak, akik nem kapnak új oltást, pedig szükségük lenne rá

Korábban olvastuk, hogy az új omikron elleni védőoltást az veheti fel, aki megkapta az alapimmunizációt, vagyis van minimum két koronavírus elleni oltása. Az új vakcina harmadik, negyedik vagy ötödik oltásként vehető csak fel. Azonban ez nem igaz- sajnos ez saját tapasztalat. Az mikron elleni oltás 4. oltás után már nem vehető fel. Rusvai Miklós ajánlása szerint annak, aki 3 oltás már felvett, és nem tartozik az egészségügyi állapota miatt a veszélyeztetettek közé (asztma, cukorbetegség, légúti problémák, magas vérnyomás, jelentős túlsúly, erős dohányos, 80 év feletti) annak nincsen szüksége az omikron vakcinára. Tehát azok a 60-70 évesek, akik még aktív életet élnének, nincsenek súlyosabb bajaik, például nem erős dohányosak, és felvették a negyedik oltást is a biztonságuk érdekében még korábban, nem kaphatnak az omikron elleni vakcinát. Ellenben azokkal, akik még csak 2 oltást vettek fel, mondván, hogy ők nem félnek, nekik elég az, most kérhetnek omikron ellenit… Bárki kérhet negyedik oltást, aki négy hónapja kapta meg az utolsó adagját. Értjük mi, hogy még nem tesztelték, hogyan hat a vakcina ötödik oltásként, csak éppen azt nem, hogy miért. 

hirdetes
 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Árpád ház

Árpád ház: A leghíresebb magyar uralkodóház, mely a kereszténység kezdete óta uralkodott... Tovább

Ond

Ond: Honfoglaló vezéreink egyike. Összesen heten voltak, Ond az egyik közülük. A megbízható... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek Hírek Utazás