hirdetes

Mit csináljunk a héten? Programok Budapesten 06.07.-06-11. között

Rékka
Szuper programok a fővárosban

Éden

Június 4-én, hétfőn este 19:30-kor a Puskin moziban vetítik Kocsis Ágnes legújabb rendezését, az Éden című filmet. Egy film arról, hogy az emberiségnek már nincs hová menekülnie saját maga elől. Éva allergiás a kémiai anyagokra, a légszennyezésre, a rádióhullámokra és az elektromos mezőre, így aztán teljes elszigeteltségben kell élnie. Egy napon érkezik egy pszichiáter, hogy megállapítsa, Éva betegsége valódi, vagy csak képzeli. Vajon elég csak a szeretet, hogy Évát megmentse?

Pál Utcai Fiúk, vendég: Abigél

Június 9-én, szerdán, este 6-kor a Budapest Parkban a Pál Utcai Fiúk lesznek hallhatóak, akár immár lassan négy évtizede szórakoztatják dalaikkal a közönséget. Legutóbbi daluk, a Leutazunk például karanténidőszaknak köszönhető – és most, hogy újra színpadra állnak, élőben is tovább folytathatják a szórakoztatást. Az estet ráadásul az Abigél nyitja meg.

hirdetes

Marianna Ucrìa

Ismét megnyílt az Uránia Filmszínház is, Budapest egyik legszebb mozija, és megkezdődött az elmaradt előadások pótlása. Most hétfőn, június 7-én a Roberto Faenza: Marianna Ucrìa című, olasz-francia-portugál játékfilm lesz megtekinthető, eredeti, olasz nyelven, magyar felirattal.

hirdetes

BODIES 2.0 – A bennünk rejlő Univerzum

Továbbra is megtekinthető a Bálnában a nagysikerű BODIES kiállítás második felvonása. A tárlat, nem hiába kapta meg a 2.0. alcímet, mivel eddig nem látott új, egyedi, speciális, kivételes testek kerülnek bemutatásra. A kiállítás élénken adja át az emberi szervezettel kapcsolatos ismereteinket egy egyedülálló, impozáns és méltóságteljes környezetben. A látogatóknak így lehetőségük nyílik testközelből kapcsolatot létesíteni az emberi preparátumokkal, ezáltal új belátást nyerve saját szervezetük működésébe. Mindezek mellett a kiállítás átfogóan mutatja be az emberi test kutatásával kapcsolatos tudományágak kialakulását és történelmét is.

Nemzeti Táncszínház

A héten a Nemzeti Táncszínház előadásai közül is lehet látni, nem is egyet. Június 7-én, hétfőn az MTE színházi táncosainak vizsgaelőadása lesz látható (Kulcsár Noémi: A nagy Gatsby) a Táncszínház Nagytermében. Június 9-én, szerdán a Toborzó bemutatóján lehet részt venni, szintén a Nagyteremben. Június 10-én, csütörtökön pedig a Freskó bemutatóját tartják meg, a Sivasakti Kalánanda Táncszínház előadásában, a Nemzeti Táncszínház Kistermében.

Te szeretsz ilyen jellegű programokra járni?

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Napi hírek

A hír egy újságírói műfaj, válogatott információk összessége, amely nyomtatásban,... Tovább

Magyar parlagi kacsa

Magyar parlagi kacsa: A 20. század elején a magyar parlagi kacsát már ősi magyar fajtaként... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek Hírek Magyar Magyarország Programajánló Szórakozás
X
Kövess minket facebookon!