hirdetes

Pünkösdi programok 2018

Sz.F.
Ezek lesznek a legjobb pünkösdi programok

Pünkösdi program 2018 – Szigligeti Várfesztivál

Május 20-án és 21-én is várnak mindenkit szeretettel a Szigligeti Várfesztiválon. Az alsó várban egy színpadot fognak kialakítani, ahol fegyver-, és harcászati bemutatókat tekinthetünk meg, emellett fellépnek korhű zenéket, táncokat felelevenítő művészek. Szakértők segítségével próbálhatjuk ki a magyarokra leginkább jellemző fegyvereket. Nyugodtan el lehet hozni a kisgyerekeket is, őket bábszínházi előadások, illetve solymászbemutatók várják, és ha teljesítik a Várkapitány próbatételeit, akkor a szigligeti vár apródjává válnak a hétvégére! 

Pünkösdi program 2018 – Tatai patara

Ismét tatai patara! Idén május 18 és 20. között kerül megrendezésre ez sokak által nagyon várt program. A török kori Történelmi Fesztivált 2018-ban 10. alkalommal tartják meg, célja a hagyománytisztelet és értékteremtés, miközben olyan erényeket állít példaként, mint a bátorság, határozottság, hűség, céltudatosság és összefogás. A történelmi fesztivál elnevezése a várostromkor használt haditechnikai újítás, a petárdaként is emlegetett patara nevéből ered. Tata török kori életét, történelmi eseményeit idézi az eseménysorozat: a vár nagy ostromát játssza újra. Faltörők, bajvívók idézik fel a harcokat; tábordúlás, vízi ütközetek mutatják be a korabeli hadviselés kegyetlenségét. Eközben a várfalakon belül és kívül mindenki élheti egy kicsit a viharos múlt sokszor békésebb hétköznapjait, belekóstolva a reneszánsz világ ételeibe, italaiba, és persze megízlelve a kor divatját, muzsikáját is.

hirdetes
hirdetes

Pünkösdi program 2018 – Hajdúszoboszló

A hajdúszoboszlói Hungarospa május 20-án, és 21-én a fürdőzés élménye mellett remek programokkal is várja az ide látogatókat. Csodás környezet, élménymedencék, pezsgő-, hullám-, gyerekmedencék, illetve úszómedence is található a mesés fürdőkomplexumban. Vasárnap szauna szeánszok, és Miki-Mini Party vár mindenkit, 20 és 22 óra között pedig zenés esti fürdőzésre kerül sor habpartival! 

Pünkösdi programok
hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Pest megye

Magyarország 19 megyéjének egyike, mely az ország közepén található. Benne található... Tovább

Céges karácsonyi buli helyszín

Egy céges karácsonyi buli esetében kifejezetten fontos, hogy jó helyszínt találjunk, hiszen a... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek Magyar Magyarország