hirdetes

Szinte elfeledett régi lánynevek, amiket ma már ritkán választanak a szülők, pedig igazán különlegesek!

ZH
régi magyar női nevek

Különleges régi magyar lánynevek

1, Bíbor

Ezt a gyönyörű nevet még az Árpád-korból ismerhetjük, aminek jelentése finom lenszövetre utal. Az államalapítás utáni századokban bóknévként kapták az előkelő hölgyek, a szövőnők viszont foglalkozásuk után lettek így ismertesek.


Bíbor névnapja április 6-án van.

2, Borka

A magyar Borbála névből önállósult, aminek jelentése idegen, külföldi nő. 


Névnapját december 4-én ünnepli.

3, Hajna


Talán neked is ismerős lehet ez a név Vörösmarty Mihály műveiből, ugyanis az 1825-ben kiadott Zalán futása című művében ő alkotta meg a hajnal szóból a Hajna nevet. 

hirdetes


Névnapja augusztus 21-én van.

4, Hanga


A hanga növénynemzetség nevéből alkották meg az Árpád-korban.


Hanga névnapja augusztus 31-én van.

5, Ilka


A jól ismert régi női névből, az Ilonából önállósult, aminek jelentése fényes, sugárzó. 


Az ilonákkal együtt ünneplik névnapjukat, augusztus 18-án.

6, Illangó


Jókai Mór tündérjét hívta így a Bálványosvár című regényében, jelentése pedig fürge, gyors lábú tündér. 


Névnapja október 12-én van.

7, Kincső


Ugyancsak Jókai Mórhoz kötődik Kincső neve, A jövő század regénye című művében az elképzelt őshaza magyar formájú neveként alkotta meg 1872-ben.

hirdetes


Névnapjukat július 24-én ünneplik.


Ugye milyen különleges hangzásuk van ezeknek a régi magyar neveknek? És amiben biztos lehetsz, hogy nem sűrűn fognak ők sem ezekkel a nevekkel találkozni sem az óvodában, sem az iskolában! Válassz a régi magyar lánynevek közül, amiknek tényleg valós jelentésük és történelmük van, de mégis különlegesen és szépen csengenek!
 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Folly Arborétum

A balatoni nyaralások egyik legkedveltebb kikapcsolódási központja a Folly Arborétum,... Tovább

Semmelweis Ignác

Semmelweis Ignác az "anyák megmentője”, mivel a gyermekágyi láz ellen mindent... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek
X
Kövess minket facebookon!