hirdetes

Azok a ’80-as évek – ezeket használjuk mai napig konyhánkban!

TK, ZH
Retró konyha

Egyébként ez a gasztrotalálmány a csehekhez köthető, és nem csak a gyermekek repdestek az örömtől, amikor előkerült a szekrényből – a pici fánkok ugyanis nem csak idő-, de költségtakarékosak is voltak! Nem kell sok összetevő tehát a boldogsághoz – csupán némi liszt, cukor, tej, tojás és egy csipet só!


Tekerős habverő


Régebben, még fiatal, tudatlanabb gyermekekként nem csak türelmetlenségünk miatt telt az idő rendkívül lassan – ezt az eszközt is nagyobb mértékben okolhattuk miatta. A tekerős habverővel ugyanis az ételek és sütemények is sokkal lassabban készültek el. Az akkori konyhai eszközök ugyanakkor néha spóroltak édesanyukáink idején, a mai gépek közelébe sem érhettek. Sőt, voltak darabok, melyek már inkább akadályozták az éppen aktuális konyhatündért, mintsem segítették volna őt.

hirdetes


Ezen eszközök közé pedig sajnos ezek a habverők is tartoztak – sokkal többet nem tudtak letenni az asztalra, mint narancssárga színüket. Megkockáztatjuk, hogy egy-két villával is hamarabb el lehetett volna készíteni ételünket, mint ezzel a tekerős szerkezettel – persze ez azon nem változtatott, hogy az emberek előszeretettel nyúltak alkalmazásához.


Gondolkodjunk tovább – miket használtunk a Kádár-korszakban?


A Kádár-korszakhoz köthetően is kiemelhetünk néhány konyhai szerkezetet, melyekre akkor rendkívül büszkék voltak – akár az NDK-s robotgépről, akár a turmixgépről van szó. Ugyanakkor, a kávédaráló is ehhez az időszakhoz köthető. 

hirdetes


A korabeli háziasszonyok dolgát az NDK-s robotgép könnyítette meg, egyetlen narancssárga árnyalatával – nem csak habot vert ez a szerkezet, de dagasztott, elszántabb háztartásokban pedig még turmixoltak is vele. Mellette viszont már a ’70-es évektől kezdődően megérkezett a tényleges turmixgép is – miközben a fürdőben megjelent a Hajdú centrifuga, a nappaliban pedig a kéncsöves TV. Ez a szerkezet viszont akkoriban még irtózatos hangerővel bírt – amennyiben használtuk, az egész lakótelep zengett tőle, s mindenki tudhatta, hogy konyhánk modernizáción ment keresztül.

A kép forrása: Fortepan / Vészi Ágnes

Neked megtalálható még valamelyik eszköz konyhádban?

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Unicum

Unicum: Hungariukm. Az igazi magyar gyomorkeserű. Magát az italt 1790-ben alkotta meg II. József... Tovább

Győr

Győr megyei jogú város az Osztrák-Magyar határtól nem messze, a Nyugat-Dunántúl régió... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek Gasztronómia Retró
X
Kövess minket facebookon!