hirdetes

8 érdekesség kedvenc régi sorozatunkból, a Robog az úthenger-ből

VN
Robog az úthenger érdekességek

#3. Egy másik érdekesség a színésszel, Szabó Gyulával kapcsolatban, hogy viszonylag idősen, 57 éves korában, kórházban fekve ismerte meg a harmadik feleségét, az akkor 24 éves Madarász Pálmát, aki ott dolgozott, a lány nem ismerte meg a színészt, annak ellenére, hogy ekkor már számos sikerén túl volt, csupán a hangja tetszett meg neki, amit nem csodálunk, mert tényleg jellegzetes, karakteres hanggal rendelkezett, ő volt Columbo nyomozó magyar hangja, de a dr. Bubóként vagy éppen a Magyar Népmesékben is hallhatjuk, ahogyan Frakk is az ő hangján szólalt m, és még sokáig sorolhatjuk. A szerelemből aztán házasság lett és megszületett Zsófi és Gyula. Egyébként a második házasságából is született gyereke, de Attila, valamint Melinda nem keresik a reflektorfényt.

hirdetes

#4. A hetvenes évek valóságos sztár énekesnője, Cserháti Zsuzsa is kapott szerepet a produkcióban, méghozzá ő volt Csillag Csilla, az énekesnő. De sajnos később elkezdték mellőzni, miután nemet mondott egy lemezgyári fellépésre.

#5. Nyírmadocsán település van a fim sorozat középpontjában, hiszen a főszereplő Józsi innen származik, ez azonban csak egy kitalált település, a valóságban nem létezik, úgyhogy senki ne kezdje el keresni a térképen!

#6. Helyette inkább Kiskőröst keressétek meg a térképen, és arrafelé vegyétek az irányt! Miért? Mert a filmben szereplő úthenger még mindig működik, nem lett az enyészeté, bár már a forgatás ideje alatt is elég öregecske volt, hiszen 1949-ben készült, azóta felújították és ma is megnézhető, méghozzá Kiskőrösön.

hirdetes

#7. A filmet az a Bednai Nándor rendezte, aki a rendezője volt a Magyar Televízió történetének első helyszíni, élő közvetítésének is. 1957 május elseje Hősök terei közvetítésről van szó, amikor százezrek tapsoltak Kádár Jánosnak. Sajnos emiatt később el is bocsájtották a televíziótól rendszer ellenes viselkedése miatt, de később megbocsájtottak neki.

#8. A szereplők közül sajnos már egyre kevesebben élnek, a gépkocsivezetőt alakító Kautzky József sincs már közöttünk. Hiába, telik az idő.

Nézzétek meg egy kis kedvcsináló gyanánt az alábbi kedves kis jelenetet a filmből!
 

Forrás: A kép csak ilusztráció, forrás: Fortepan / Péterffy István

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Őrség

  Őrség: az Őrség Magyarország legnyugatibb vidéke. Nagyobb részt hozzánk, kisebb... Tovább

Dessewffy Arisztid

Dessewffy Arisztid: Cserneki és tarkeöi Dessewffy Arisztid honvéd vezérőrnagy, az aradi... Tovább

Tovább a lexikonra
Alkotás Érdekességek Magyar Magyar történelem Magyarország Retró Szórakozás Történelem
X
Kövess minket facebookon!