Utazás belföldön

hirdetes

A leghűségesebb város, Sopron látnivalói

P.B.

Sopron országunk 14. legnépesebb települése a maga 60 ezer lakosával. A település a nyugati régióban található Győr-Moson-Sopron megyében, az egyik legnyugatibb város. Sopront a legegyszerűbben a 85-ös számú főúton közelíthetjük meg Budapest irányából. Az Alpokaljának köszönhetően gyönyörű hegységekkel körbevett tájat csodálhatunk meg. Magyarország egyik legnépszerűbb szálláshelyeként tartják számon, ez köszönhető Ausztria közelségének. Külföldi vendégek közül a legtöbben Németországból, Ausztriából és Ukrajnából érkeznek.
 

Sopron látnivalói

Kirándulások a szabadban

Sopronban rendkívül sok irányba indulhatunk, és szinte mindenhol megtalálhatjuk a kikapcsolódás lehetőségét. Ha kerékpározáshoz van kedvünk, akkor elindulhatunk a Fertő-tó irányába, ahol becsatlakozhatunk a 120 kilométeres kerékpárútra. Továbbá egy sétahajózáson is részt vehetünk a tavon. A városon áthalad az EuroVelo nemzetközi kerékpárhálózat, amely 20 országot érint és 10400 kilométer hosszú. Ezen kívül a túrázni vágyók is kikapcsolódhatnak, ugyanis sok szép kilátó található a városban és annak peremén.

Kulturális örökség

A település története igazán régi, az őskörig nyúlik vissza. Itt eleinte földvárat építettek és azóta lakott területként tartjuk számon. Az első világháborút követő trianoni békeszerződés után egy népszavazás döntötte el, hogy Sopron és 8 környező település melyik országhoz tartozzon. A városlakók többsége Magyarország mellett döntött, így 1922 óta „A leghűségesebb város” -nak hívják. Rengeteg érdekesség található a város szívében, mint például a Tűztorony, ami Sopron jelképévé vált. Ezen kívül számos színház, park, kiállítás várja vendégeit. 

hirdetes

Nevezetességek 

hirdetes

Sopronban található Európa második leghosszabb tere, a Deák tér, amely alatt egy beboltozott patak folyik. A téren megtalálható többek között a Liszt Ferenc Múzeum és a Röttig-Romwalter nyomda.

Környékbeli települések

Átmehetünk Nagycenkre egy kirándulás erejéig, hogy megcsodálhassuk a Széchenyi-család egykori kastélyát. Brennbergbányában megnézhetjük a bányászati emlékmúzeumot, mivel a településen működött hazánk első szénbányája. A település egyik legérdekesebb része, hogy a templom és a kocsma egy fedél alatt van.  A Soprontól 10 kilométerre található Fertőrákosi Kőfejtőben van egy barlangszínház, melyben még Elton John is megfordult. Ha kedvünk támadna egy külföldi kiruccanáshoz, azt könnyedén megtehetjük, mivel Ausztria pár kilométerre található, Bécs is csupán 60 km távolságra van. Mind autóval, mind vonattal gyorsan megtehetjük a távolságot.
 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Szótár

Matyó hímzés

Matyó hímzés: Az egyik leghíresebb tradícionális magyar hímzésfajta. Leginkább az... Tovább

Jagello ház

Jagello ház: A Jagelló-ház litván származású lengyel királyi dinasztia, melynek tagjai... Tovább

Tovább a lexikonra