hirdetes

A leghűségesebb város, Sopron látnivalói

P.B.
Sopron látnivalói

Sörgyár és borvidék

A Soproni borvidéken körülbelül 1800 hektáron termelnek szőlőt már egészen a római kor óta. Leginkább kékfrankos bort készítenek, de napjainkra már a legtöbb nemzetközi fajtát is honosították a pincészetek. Rengeteg híres borászatban kóstolhatjuk és vásárolhatjuk meg termékeiket.
Magyarországon ki ne ismerné a Soproni sört? 1895-ben alapították a Soproni Sörgyárat, amely 1902 óta árulja nagykereskedelemben a termékeit, legelsőként Budapesten léptek be a köztudatba. Azóta rengeteg új ízt és terméket készítenek, de a legérdekesebb, ha itt járunk, hogy 2016 óta ismét látogatható a gyár, ahol túrákat és kóstolásokat is tartanak akár csoportok számára is.

hirdetes

Szórakozás

Sopron egy egyetemváros, ezáltal a hét minden napján lehetőségünk akad szórakozóhelyeken kiereszteni a fáradt gőzt. A legszínesebb szórakozási lehetőség mindenképpen az 1993 óta megrendezett VOLT fesztivál, amely nagy tömegeket vonz a városba minden évben. A tavalyi fesztivál résztvevőinek száma meghaladta a 143 ezer főt, ez köszönhető a családbarát programoknak, illetve a külföldi sztárfellépőknek. A Soproni Petőfi Színház 1909 óta várja az előadásra látogatókat, ahol hazánk híres művészei is fellépnek. A településen két mozi közül is választhatunk. Két gyönyörű fürdőben is tölthetjük a napunkat, az egyik egy uszoda a másik pedig egy tó, ahol vízibiciklit, kajakot és csónakot is bérelhetünk.

hirdetes

Érdekességek

Sopronban nagyon sok híres ember megfordult, többen laktak is itt, mint például Petőfi Sándor, Horthy Miklós, Liszt Ferenc, Rákosi Mátyás.
Összességében Sopron minden korosztály számára megfelelő kikapcsolódási lehetőség, lehet itt bulizni, kirándulni, kulturális programokon részt venni. Rengeteg szálláslehetőség áll rendelkezésre, az apartmantól kezdve a szállodákig. A városnak van egy különleges atmoszférája, nincs zsúfoltság és tiszta a környezet vesz körül minket.

Képek forrása: pixabay.com
 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Szótár

A szüret és a szüreti mulatságok

A szüret és a szüreti mulatságok: Régi társadalmak családi és társasági eseménye volt,... Tovább

Siroki Vár

Siroki Vár: A siroki vár Sirok fő nevezetességének számít. Az állam tulajdonába került... Tovább

Tovább a lexikonra
X
Kövess minket facebookon!