hirdetes

Teljesen átrajzolná Európa térképét Székelyföld autonómiája!

Sz. F.

Európa tudatába bekerült Katalónia után Székelyföld is, a The Guardian felsorolta a függetlenségre vagy autonómiára törekvő európai népcsoportok igényeit. Nézzük, hogyan változna meg Európa térképe, ha minden nép megkapná azt, amit szeretne! 

Teljesen átrajzolná Európa térképét Székelyföld autonómiája!

2017. október 27-én a katalán parlament kikiáltotta Katalónia függetlenségét, amit azonban a spanyol hatóságok alkotmányellenesnek tartanak, ezért nem ismerik el, ráadásul feloszlatták a katalán parlamentet is. Katalóniát északon Andorra, és Franciaország, délen Valencia, keleten a Földközi-tenger, nyugaton pedig Aragónia határolja.

A kis állam a történelem során több állam kezére került, több ízben be is tiltották többek között a katalán nyelv használatát is. Végérvényesen a Napóleon császár elleni függetlenségi háború idején egyesült Spanyolországgal, 1939-ben Franco csapatai foglalták el. Egészen 1977-ig kellett várni arra, hogy újra működhessen a katalán kormány, ezután pedig egyre jobban erősödött az elszakadás érzése.

Spanyolország természetesen soha nem szeretné, hogy Katalónia elszakadjon, ugyanis egy nagyon erős gazdasági helyzetben lévő tartományától válna meg. Katalónia egyik legfejlettebb része Spanyolországnak, bruttó összterméke 223,6 milliárd euró volt, ez megegyezik Finnország GPD-jével. Mindemellett a turisták imádják, Spanyolország leginkább látogatott részévé vált, Barcelona Európa tízedik városa lett azon listán, melyet az alapján állítottak össze, hogy hol költik a legtöbb pénzt a külföldi látogatók.

hirdetes

A katalán turizmus a teljes spanyol idegenforgalom 22 százalékát teszi ki. Spanyolország számára tehát hatalmas érvágás lenne, ha Katalónia elnyerné függetlenségét, egy csapásra vesztené el gazdasága ötödrészét, az államháztartás is jelentős bevételtől esne el. Most pedig nézzük, mi a helyzet Székelyfölddel, és a többi, függetlenségre törekvő néppel, a következő oldalon folytatom! 

hirdetes
Teljesen átrajzolná Európa térképét Székelyföld autonómiája!

Székelyföld az évszázadok alatt önrendelkezéssel bírt, a trianoni békediktátum után Románia része lett. Az 1940-es második bécsi döntéssel a mai értelemben vett Székelyföld visszakerült Magyarországhoz, 1944-ben a román és az orosz csapatok elfoglalták, majd az 1947-es párizsi békeszerződéssel újra román fennhatóság alá került. A történelmi Székelyföld területe majdnem eléri a 13 000 négyzetkilométert. A 2011-es népszámlálás szerint több mint 1,2 millió magyar él Romában, Székelyföld lakossága pedig 810 000 fő, melyből 600 000 magyar.


A Székelyföldön élő magyarok képezik Románia legnagyobb „kisebbségét”, mióta Magyarország elveszítette területének kétharmadát. Az első autonómiatörekvés 2003-hoz kötődik, ekkor alakult meg a Székely Nemzeti Tanács, melynek célja Székelyföld autonómiájának a jog és demokrácia eszközeivel való kivívása. A következő évben létrejött egy tervezett, amit a román parlament szinte elolvasás nélkül visszautasított. Bármennyire is szeretnék az elszakadást elérni, a román alkotmány megtagadja a törekvéseket. Székelyföld független országként a világ 165. legnagyobb népességű országa lenne, ugyanakkor egyedül Romániával lenne határos mindenfelől.

A terület kiválásával Székelyföldnek át kellene vennie a román államadósság ráeső részét, viszont megerősödne a székelyföldi magyarság és több ezer szórványban élő magyar Székelyföldre települne, tovább erősítve a 800 000-es országot. Egyelőre a Székely Köztársaság csak vágyálomnak tűnik, de a Székelyföldön élő magyarok nem adják fel, remélik, hogy egyszer teljesül ez az álom, addig is őrtüzek gyújtásával hívják fel a figyelmet a székely autonómiatörekvésekre. A következő oldalon mutatok még egy képet, melyen megnézhetitek, hogyan nézne ki Európa, ha mindenki elszakadna, aki szeretne! 

Teljesen átrajzolná Európa térképét Székelyföld autonómiája!

Nagyobb nézetért katt az alsó képre! 

 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Az ősmagyarok viselete

Az ősmagyarok viselete: Őseink ruházatukban az ázsiai ruhadarabokat hordták és azokat... Tovább

December

December sokak kedvence, a karácsonyi ünnepkör kiteljesedésének időszaka, az év utolsó... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek Európa Külföld