hirdetes

Szerencsések vagyunk, hogy ezeken a zenéken nőttünk fel!

Bettina

Ezeket az együtteseket nem lehet elfelejteni. Fiatal korunk meghatározó zenéit ezek a számok jelentették. Nem csoda, hogy ezek a dalok annyira jók voltak, hogy mai napig is játszák a rádiók és a fiatalok is nagyon szeretik, és előszeretettel hallgatják!

magyar rock zene

A magyar rock zene soha nem megy ki a divatból!

Azok a magyar rock együttesek amik fiatalkorunkban alakultak meg, soha nem fognak tudni kimenni a divatból. Annyira sokszínű és zeneileg tökéletesen megmunkált dalok ezek, amit nem véletlenül szeretnek ma is a fiatalok és az idősebbek is. Azok az együttesek akik mai napig valamilyen formában zenélnek még, mai napig képesek stadionokat megtölteni. Mi pedig nagyon bízunk benne, hogy sokáig lesz lehetőségünk az ő zenéiket hallgatni élőben is. Összegyűjtöttünk pár olyan dalt amit nagyon szeretünk. Neked melyik együttes volt a kedvenced? 


Beatrice vagy egyszerűen csak Ricse

Nagy Feró és a Beatrice ma is népszerű, de igaz már más teljesen más felállásban. A Beatrice 1969-ben alakult meg egy lányzenekarként, akik főleg leginkább feldolgozásokat játszottak. 1971-ben csatlakozott hozzájuk Nagy Feró és az évek alatt teljesen kicserélődtek a tagok. 

Beatrice

Ez a felvétel egy moziban tartott Beatrice koncert előtt készült. Háttal Gidófalvy Attila, mellette Miklóska Lajos, Donászy Tibor és Lugosi László. (Kép: Fortepan)

hirdetes

Az egyik személyes kedvencemet hoztam el nektel tőlük:

Republic

hirdetes

A Republic együttesnek talán mindenki ismeri szinte az összes dalát. Na jó, ha nem is az összeset, de a legtöbbet igen. A Republic hosszú és sikeres utat tett meg, nagyon elismertek lettek zenéivel hazánkban. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy 20. évfordulója alkalmából, előadóművészi tevékenységük elismeréseként megkapták a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje, polgári tagozata kitüntetést. A Republic egyszerűen értelmezhető, szókimondó és kellemesen dallamos zenéje által vált híressé. Nem sokkal megalakulásuk után megnyerték a rockfesztivált Balatonlellén, ami nagyon meghatározó szerepet töltött be, hogy felfelé induljon el a karrierjük. Nagyon szomorúen érintette a hír az egész országot, amikor az együttes frontemberét veszítette el. Bódi László "Cipő" 2013. március 11-i hunyt el. Dalait máig hallgatjuk és nagyon szeretjük.

Omega 

Az Omega az egyik leghíresebb magyar rockegyüttesnek számít. 1962-ben alakult meg, és 2007-ben ünnepelte fennállása 45. évfordulóját. Az Omega együttes több tekintetben is úttörőnek számít a magyar könnyűzene történetében. 1968-ban elsőként jelent meg önálló albuma Magyarországon.

Érdekességek az Omega együttesről:

Magyarországon az omega együttesnek volt előszőr digitális stúdiója, ez akkor hatalmas előrelépést jelentett. Meg is hozta az eredményét, nagyon jó dalok születtek az együttes által. Az Omega tagjai léptek fel elsőként egységes színpadi ruhában és az együttes koncertjein használtak először füstgépet, lézershow-t, valamint a látványelemek kiegészítésére kivetítőt, ami nagyon nagy sikert hozott a közönség számára is. 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Szótár

Puskás Ferenc

Puskás Ferenc: A legnagyobb magyar futballistának számít, aki a Magyar Válogatottban, a... Tovább

Töhötöm

Töhötöm: Honfoglaló vezéreink egyike. Összesen heten voltak, Töhötöm az egyik közülük.... Tovább

Tovább a lexikonra
X
Kövess minket facebookon!