hirdetes

Ne dőlj be ezeknek a koronavírussal kapcsolatos téves híreszteléseknek!

VN

Már a csapból is a koronavírus folyik, koronavírussal kelünk, koronavírussal fekszünk, Győrfi Pál intő szavai nélkül már szinte semmit sem tudunk csinálni, ha végig görgetem a Facebookomat nagy nehezen talán 1-2 bejegyzést tudok kiszúrni, mi nem a koronavírusról szól. Persze ez teljesen természetes, hiszen mindenki tájékozott szeretne lenni a járvánnyal kapcsolatban, és tudni szeretne minden fontos dolgot.  De sajnos a sok hír mellett nemcsak, hogy napvilágot láttak, de sajnos el is terjedtek alaptalan mítoszok is a koronavírussal kapcsolatban.

Koronavírussal kapcsolatos mítoszok

A hőkamerák kiszűrik a koronavírussal fertőzötteket

A legtöbb reptéren igen látványos intézkedéseket vezetettek be, a hőkamerást szűrést. Sokakban ezért az a téves képzet alakult ki, hogy a hőkamera teljesen kiszűri azokat az embereket, akik koronavírussal fertőződtek meg. Azt gondolták, ha külföldről érkezve átmentek ezen a szűrésen, akkor semmi okuk önkéntes karanténba vonulniuk. A hőkamera azonban nem szűri ki a vírust, ha az adott személy tünetmentes, a lappangási idő pedig akár 2-3 hét is lehet, és a vírus ekkor is fertőz.

Egy forró fürdő megöli a koronavírust

Több helyen is láttam ezt a híresztelést, aminek sajnos semmi alapja nincsen. Hiszen, ha ez tényleg ilyen egyszerű lenne, akkor nem lenni ilyen világjárvány. Sem a forró fürdő, sem a szauna nem öli meg a koronavírust!

Az UV lámpák megölik a koronavírust

Nem, ez sem igaz. Semmilyen tudományos kutatás nem támasztja alá, hogy az UV lámpák sugárzása megöli a koronavírust, sőt a WHO külön felhívja a figyelmet rá, hogy ne használjuk ezeket az eszközöket fertőtlenítés céljából, mert bőrirritációt okozhat.

hirdetes

A sós vizes orrtisztítás segít, hogy ne kapjuk el a koronavírust

És ez sem igaz, a sósvizes orrtisztítás a légzőszervi megbetegedéseket nem előzi meg, így a koronavírussal szemben sem nyújt semmiféle védelmet. Még arra sincsen semmilyen tudományos bizonyíték, hogy a megfázás kezelésére hatékony lenne.

hirdetes

A fokhagyma is hatékonyan megelőzi a koronavírus fertőzést

Bár a fokhagymának valóban számos pozitív hatása van, többek között a légúti megbetegedések esetében is segíthet, a koronavírus megelőzésére, sem kezelésére nem alkalmas. De senkit nem akarunk lebeszélni a fogyasztásáról, hiszen tényleg nagyon egészséges!

Egy antibiotikum kúrával lehet kezelni a koronavírust

Sajnos nem. Bár ezt is többen terjesztik, hogy egy egyszerű antibiotikum kúra segítségével kigyógyultak a kórból, az valószínűleg nem az új típusú koronavírus volt, hiszen erre még egyelőre nincsen gyógymód.  Csak a tüneteket tudják különböző gyógyszerekkel csökkenteni.

A koronavírust szúnyogok terjesztik

Vannak olyan betegségek, amiket valóban a szúnyogok terjesztenek, de az új típusú koronavírus nem ilyen. A koronavírus emberről emberre terjed, méghozzá cseppfertőzéssel, köhögéssel, tüsszentéssel, kilégzéssel kerül a környezetbe, majd innen közvetlenül, vagy közvetve, más tárgyakon, például buszon a kapaszkodón át kerül át a másik emberre. Ezért fontos az alapos kézmosás!
 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Labdarúgás

Labdarúgás: a világ egyik, ha nem a legnépszerűbb játéka. Angliából ered, de gyorsan,... Tovább

Vásárcsarnok

Vásárcsarnok: Európa második legszebb vásárcsarnoka, mely a budapesti Fővám tér mellett... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek Hírek