hirdetes

Elindult az új évad a színházakban!

SFV

Szeptember kezdetével nem csak az iskolák nyitják meg kapuikat, hanem a színházak is. Míg nyáron szabadtéri vándor-előadások keretein belül élvezhettük a jobbnál jobb darabokat, addig az ősz bekövetkeztével a társulatok visszatérnek saját színházuk berkeibe és megkezdődik az új évad. Mostani cikkünkben azokról az előadásokról igyekszünk némi ízelítőt nyújtani, amelyek örök klasszikusnak számítanak, és a Madách Színház jelen évada során megtekinthetők lesznek.

Elindult az új évad!

Macskák


T.S. Eliot Macskák könyve című versciklusát zenésítette meg Andrew Lloyd Webber, majd ezekkel a betétdalokkal készült el a világhírű Macskák című musical. A darab során egy macskabálnak lehetünk a szem- és fültanúi, ahol az antropomorf jegyeket viselő négylábúak dalokban mesélik el életük történetét.


A Madách Színházban a musicalt elsőként 1983. március 25-én tekinthette meg a lelkes közönség Szirtes Tamás rendezésében, Seregi László koreográfiájával.  Az azóta eltelt 38 évben a darab több szereposztást is megélt. A darab szereplői jelenleg többek között Malek Andrea, Sánta László, Kalapács József és Puskás Péter is. A musical legközelebbi előadási időpontja szeptember 24-e, amely előadás azért is rendkívüli, mert ez az 1500. alkalom, hogy a Madách Színház társulata viszi porondra.

hirdetes


Mary Poppins

hirdetes


Némileg fiatalabb darabja a Madáchnak, mint a Macskák, de szintén jubileumi (400.) előadása lesz az esernyős varázsdadusról szóló történetnek december 22-én. A musical előzményeként elsőként P. L. Travers történeteit olvashattuk, majd később a Disney filmjét tekinthettük meg, míg végül 2004-ben megszületett a színdarab. A Madách Színházban 2012. szeptemberében volt a darab premierje, amely egyaránt vált kicsik és nagyok kedvencévé. A mostani szereposztásban többek között olyan színészek játékát láthatjuk mint Polyák Lilla, Csonka András és Gallusz Nikolett.

Mégtöbb szuper darabért lapozz a következő oldalra!
 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Zugligeti Libegő

Zugligeti Libegő: A budai hegyek egyik kedvenc attrakciója, mely segítségével belátható az... Tovább

Aulich Lajos

Aulich Lajos:  Aulich Lajos honvéd vezérőrnagy, az 1848–49-es forradalom és... Tovább

Tovább a lexikonra
Hírek Magyar Programajánló Szórakozás
X
Kövess minket facebookon!