hirdetes

Ezt nem hagyhatod ki – a nyár egyik legnagyobb eseménye: összművészeti fesztivál Egerben

TK

Minden évben megrendezésre kerül a történelmi jelentőséggel rendelkező városban az Utcazenészek Versenye – most ugyanakkor rengeteg újítással készülnek a szervezők. Amennyiben szereted a zenét, szabadtéri programra vágysz, esetleg az irodalom is érdekel, ezt nem szabad kihagynod a hónapban!

Utcazenészek Versenye Eger

Július 21 – 25. között ismét megrendezésre kerül Eger városában a Heves megyében már híressé vált Utcazenészek Versenye – mégis, a már megszokott programok mellett most újabb lehetőségekre számíthatnak az ide látogatók!


Mi is az az Utcazenészek Versenye?


Az Utcazenészek Versenye évenként megrendezésre kerül a megyeszékhelyen, elsősorba még nem felkapott együtteseket vonultat fel. A zenei társulatok a város legkülönbözőbb pontjain – természetesen a központ környékén számos szabadtéri színpadon lépnek fel, körforgás szerűen változtatva az elhelyezésüket. A helyszínek között számos kávézó-, bár-, valamint étterem terasza, kerthelyisége is szerepel, de természetesen a mindenki által ismert Dobó István tér is szerves része a rendezvénynek. 

hirdetes


Ki a legjobb utcazenész?


Nem véletlenül hirdetik az eseményt versenynek – a különböző helyszíneken, éttermekben, bárokban, valamint kávézókban fogyasztás fejében úgynevezett „like érméket” lehet kapni. Ezek pedig elengedhetetlenek az utcazenészek szempontjából. A fellépésük ideje alatt ugyanis ezek a kis zsetonok számítanak majd szavazatoknak, ami alapján kiderül, hogy ki kerül majd ki nyertesként az öt napon keresztül zajló versenyben.


Aki pedig a legtöbb egri járókelő szívébe férkőzi magát, vagy legalábbis megnyeri őket egy „like érme” erejéig, az egymillió forinttal lesz majd gazdagabb, melyet majd a csapata javára fordíthat.

hirdetes


Mégis, a zenészeknek van egy-két kikötés, amiket majd be kell tartaniuk, ha nevezni szeretnének. Ezek között szerepel, hogy a tagok legalább 16 évesek legyenek, igyekezniük kell az akusztikus, utcazene keretein belül kivitelezhető előadásmódra, valamint legalább két napon keresztül meg kell jelenniük saját, egyedi feldolgozásaikkal.

 

Amennyiben érdekel cikkünk folytatása, lapozz!
 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Wenckheim-kastély

Wenckheim-kastély: A Békés megyei Szabadkígyóson található ez a kastély, mely 1875-79... Tovább

Csángó népviselet

Csángó népviselet: Ősi magyar népviselet ez is, de manapság ennek „művelése”... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek Hírek Kirándulás Magyar Magyarország
X
Kövess minket facebookon!