hirdetes

A védettségi igazolvány annyira alkotmányellenes és diszkriminatív, mint a jogosítvány!

VN
Védettségi igazolvány diszkriminatív?

Mi a megkülönböztetés alapja?

Vegyük először a fent említett egyik példánkat, az autóvezetést. Autót az vezethet, akinek van erre jogosító engedélye (jogosítványa). Ez azonban nem jelenti azt, hogy akinek van jogosítványa tud is megfelelően vezetni, és nem fog balesetet okozni. De csak abban az esetben szerezhetünk jogosítványt, ha gyakorlati és elméleti vizsga segítségével tudjuk igazolni, hogy bizony megszereztük azt a tudást, ami miatt a tudományos konszenzus szerint sokkal kisebb az esélye, hogy balesetet fogunk okozni, így sokkal kevésbé vagyunk veszélyesek másokra, ez azt jelenti, hogy sokkal kevésbé vagyunk veszélyesek másokra, annak a kockázata, hogy balesetet okozzunk. Valahogyan így kellene működnie a védettségi igazolványnak is, azonban van egy kis hiba a szerkezetben.

Ez a probléma a védettségi igazolvány alapú megkülönböztetéssel

Ezen is hatalmas vita folyik, hogy a védettségi igazolvánnyal rendelkezők, vajon tényleg nem terjesztik a vírust? Ahogyan az autóvezetésnél, itt is elmondhatjuk, hogy egyáltalán nem biztos, hogy aki beül egy moziba, vagy elmegy színházba, meg fog fertőzni bárki mást, de a valószínűsége alacsony. Mivel pedig sokkal kevésbé veszélyesek másokra, észszerű, hogy megkapjunk bizonyos többletjogokat. Hol a hiba? 

hirdetes
„A kártyát mindenki megkapja, akár napokkal az első oltása után is, de ekkor még nem alakult ki a védettsége. Az igazolvány és a kormány kommunikációja hamis biztonságérzetbe ringatja az embereket. Pedig a védettség csak a második oltás után alakul ki, ezért a kártyát is csak ez után lehetne kiadni. Mindez romba dönti azt a jogi érvelést is, ami megengedi, hogy az igazolvánnyal látogathatók legyenek a közösségi terek. Ha a kártyával rendelkezők is fertőzőképesek, akkor a különbségtétel alapja csak az lesz, hogy kinek van kártyája, és kinek nincs. Ez a fajta megkülönböztetés azonban már nem fogadható el, diszkriminatív és így alaptörvény-ellenes.”- írta a TASZ. 
hirdetes

Emellett pedig kérdéseket vet fel az is, hogy azok esetében, akik saját maguk igazolják, hogy a betegségen átestek, azoknak a kártya kiváltása pénzbe kerül. Az alapjogok korlátozásának azonban van egy kritériumrendszere, így az csak jogos cél érdekében történhet. Ilyen jogos cél lehet a közegészség védelme, illetve az ország gazdasági jóléte. Azonban szintén probléma lehet az is, hogy oltást felvenni kívánók teljes köre nem kapta meg a vakcinát, illetve vannak olyanok, akiknek nem javasolt a vakcina beadása.

Te mit gondolsz? Szavazz!
 

Mi a véleményed a védettségi igazolványról?

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Szent Anna-tó, Tusnádfürdő

Szent Anna-tó, Tusnádfürdő: Népszerű idegenforgalmi helyszín Erdélyben. Tusnádfürdő... Tovább

Kölcsey Ferenc

Kölcsey Ferenc: Kölcsey Ferenc magyar költő, politikus és nyelvújító, a Magyar Tudományos... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek Hírek
X
Kövess minket facebookon!