hirdetes

4 dolog a hétköznapi életünkből, ami nagyobb eséllyel okoz vérrögöt, mint egy védőoltás

VN

„Az életben sok olyan tevékenységünk vagy szokásunk van, ami vérrögképződés szempontjából sokkal kockázatosabb, mint egy védőoltás.”- írja a Tudományos mémek Facebook oldalán, ahol azt is kifejtik, milyen tevékenységek okoznak nagyobb kockázatot.

Vérrögképződés kockázata AstraZeneca

Mi az a vérrög?

Mielőtt belevágunk, kezdésképpen tisztázzuk, hogy mi is az a vérrög! Nagyon sokan élből elutasítják a vakcinét, vakcinákat, azzal érvelve, hogy mennyire veszélyesek, de igazából még arról sincsen fogalmuk, hogy mi is az a vérrög valójában, és milyen veszélyei vannak a vérrögöknek.  A koronavírus kisokos tájékoztatója szerint: 

„Mi az a vérrög? A vérrög tényleg egy vérből való rögöcske, ami el tud akadni az apróbb erekben (mármint a számára apróbb erekben, egy nagy vérrög a nagyobb erekben is el tud akadni), és ezzel eltorlaszolja a vér útját. A vérrög másik oldalára nem, vagy kevés vér jut el, ezek a szövetek pedig így nem jutnak oxigénhez és tápanyaghoz. Vannak különösen problémás helyek, ahol nem szeretnénk vérröggel találkozni, mint a tüdőnk, a szívünk, vagy az agyunk. A vérrögök leggyakrabban ezeken a helyeken okoznak gondot.” 

Tényleg vérrögöt okoz az AstraZeneca oltás?

Az Európai Gyógyszerügynökség bejelentette, hogy nagyon ritka mellékhatásként tényleg jelentkezhet a vérrögképződés és alacsony vérlemezkeszám az AstraZeneca oltóanyagánál, de továbbra is megéri vele oltani, hiszen csak nagyon ritkán fordul elő, és a pozitív hatásai jóval magasabbak ennél a ritka szövődménynél járó negatívnál.  Eddig majdnem 25 millió embert oltottak be AstraZeneca oltással Európában, közülük 86 esetben jelentettek az oltás után trombózist. Ezen a linken érhető el a hivatalos felhívás azzal kapcsolatban, hogy milyen tünetek esetében kel azonnal orvoshoz fordulni: Ezek az AstraZeneca legjellemzőbb tünetei, amikkel érdemes azonnal orvoshoz fordulni.  

hirdetes

Mi növeli a vérrög kockázatát?

Miután tisztáztuk az alapvető kérdéseket, nézzük azt a 4 dolgot, ami nagyobb eséllyel okoz vérrögöt, mint az AstraZeneca oltás!

  • Tény: az AstraZeneca oltást megkapók között 250.000 emberből 1-et érint a vérrög képződés.
  • hirdetes
  • A hormonális fogamzásgátlód szedő nők esetében évente 2000 nőből 1-et érint a vérrög képződés.
  • Kicsit paradox, mert mostanában ettől nem kell tartanunk, de a repülőgépen utazók közül 1000 emberből 1-et érint a vérrögképződés.
  • Azok közül, akik naponta legalább 1 doboz cigarettát elszívnak: 600 emberből 1-et érint a vérrög képződés.
  • Igazoltan Covid fertőzött: 6 emberből 1-et érint a vérrög képződés.

Hogyan lehet csökkenteni a vérrögképződés kockázatát?

Az alábbiakban felsoroltunk néhány dolgot, ami növeli a vérrögképződés kockázatát, úgy fair, ha felsorolunk néhányat azokból is, amik csökkentik azt.  Fogyassz naponta 2-3 liter vizet! Mozogj sokat! Igen, akkor is, ha ülő munkát végzel, és akkor is, ha home office-olsz, fél óránként állj fel, és mozogj egy kicsit! A fölös kilók leadása, a fogyás, a dohányzás mérséklése, sőt elhagyása, és a túlzottan magas vérnyomás rendezése mind-mind jelentős kockázatcsökkentő hatást eredményez.
 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Vörösmarty tér

Vörösmarty tér: A budapesti Vörösmarty tér az V. kerületben, a Váci utca, a Deák Ferenc... Tovább

Tatárjárás

Tatárjárás: A vérzivataros időkben sok vész pusztított az országban, egyik közülük a... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek