hirdetes

Visszavonul az olimpiai bajnok úszó

vd

Kedden jelentette be visszavonulását az olimpiai bajnok és többszörös világbajnok úszónk, Gyúrta Dániel. A sportoló stílusosan a budapesti Komjádi uszodában jelentette be, hogy visszavonul sport karrierjétől, mert már nincs megelégedve teljesítményével.

Gyurta Dániel visszavonul

A 28 éves magyar úszó kedden bejelentette Facebook és Instagram oldalán is, hogy visszavonul sport karrierjétől és nem indul több világversenyen. Nyilatkozataiban és Facebook posztjában is elmondta, nem érzi úgy, hogy azt a teljesítményt tudná nyújtani, amit önmagától is elvárna, ezért is döntött úgy, hogy nem folytatja tovább profi úszói pályafutását. Ennek ellenére mindenkit megnyugtatott, hogy nem fordít hátat az éveken keresztül élete szerves részét képező úszásnak és a magyar úszósport továbbra is számíthat rá, de nem szeretne többet versenyezni. Emellett könnybe lábadt szemekkel kifejtette, hogy ettől függetlenül még találkozhatunk Gyurtával a medencében, hiszen testvére éppen most is készül az Országos Bajnokságra, valamint több világversenyen is fog indulni. Nyugodt szívvel jelenthetem ki, hogy Gyurta Dani leköszönésével egy fantasztikus magyar sportolót „vesztett el” az ország, akinek magyar emberek milliói szorítottak és voltak borzasztó büszkék és hálásak azért, amilyen teljesítménnyel képviselte országunkat olimpiákon és világbajnokságokon. Egyike azon embereknek, akik miatt büszkén lobogtathattuk a magyar zászlót.

hirdetes

Dani már 13 éves korában tartotta a 200 m férfi mellúszás rekordját a 16 éves korosztály között is. Az úszósportban hatalmas tekintélynek örvendő Széchy Tamás az ifjú úszó 10 éves korában kijelentette, hogy gyerek egyszer olimpiai bajnok lesz. Akkor még senki sem sejthette, hogy a fiatal sportoló, milyen hatalmas karriert fog befutni és minden idők egyik legnagyobb úszó legendájává fog válni.

hirdetes


A 2002-es Országos bajnokságon a mellúszásban megrendezésre kerülő összes távon döntős lett, 200 méteres pedig az ezüstérmet szerezte meg. 2004-ben jött az első siker a nagyok között, ekkor megszerezte első hazai bajnoki aranyát is 50 méteres medencében. Ekkor szerezte meg ismertségét a hazai és világi körökben, mivel az olimpiai selejtezőkben legjobb idővel jutott tovább, az athéni olimpián pedig 200 méteres férfi mellen ezüstérmet szerzett. Az évet 4. helyen zárta a világranglistán ám a rövid pályás EB-n ekkor még életkora miatt nem indulhatott el.
 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Luxemburgi ház

Luxemburgi ház: A Luxemburgi-ház alapítója Luxemburg grófja, Henrik volt, aki  az 1300-as... Tovább

Szent István szobra

Szent István szobra: I. (Szent) István, az utolsó magyar fejedelem és az első magyar király.... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek Hírek Magyar Sport