hirdetes

Az év sorozata, amit mindenkinek látni kell – Csernobil (Saját szemmel)

Bohács Ádám
Az év sorozata, amit mindenkinek látni kell – Csernobil (Saját szemmel)

Csernobil – A második rész

Folytatódik a tragédia, de végre megérkezik Valery Legasov, aki felhívja a figyelmet arra, mekkora katasztrófához vezethet az, ha felrobban egy atomreaktor. Még mindig kételkedik szinte mindenki, de nem veszik annyira félvállról a dolgokat. Közben rengeteg ember kerül kórházba, az ápolók pedig azt sem tudják, hogyan kezeljék a sérülteket. Felkavaró látvány az égő atomreaktor, a sérült emberek, ugyanakkor még gyomorforgatóbb azt látni, hogyan próbálják eltusolni a katasztrófát.

Belegondoltam rengetegszer abba, hogy mi lett volna akkor, ha már a legelején elismerik azt, hogy óriási katasztrófát sikerült okozni…Biztos vagyok benne, hogy sok ember életét menthették volna meg, ráadásul az egész világ megpróbálhatott volna segíteni.

Több mint egy nap telt el úgy, hogy nem csináltak semmit, 30 órával a robbanás után derült ki, hogy valójában mekkora a baj, és csak ekkor kezdték meg azokat a dolgokat, amiket már korábban meg kellett volna. A tűz oltása nagyon nehéz volt, a sorozatban ezt is szemléltetik, sokszor túl valósághűen is. Elképesztő látni azt is, hogy a robbanás után majdnem két nap telik el úgy, hogy a lakosság nem tud semmiről semmit, csak 36 órával a baleset után kezdik meg az evakuálást, de ezt sem akkora mértékben, amekkorában kellene…

hirdetes

Csernobil – A harmadik rész

A harmadik rész az egyik legsokkolóbb az öt epizód közül. Bepillantást nyerhetünk a kórházakba, láthatjuk, mi történik azokkal a tűzoltókkal, akik részt vettek a robbanás utáni oltásban. Láthatjuk, ahogy az emberek küzdenek a sorsuk ellen, iszonyatos fájdalmakat átélve. Ők azok, akik szolgálatot teljesítettek azon az estén, többségük nem élte meg a következő hetet sem. A tűzoltók még nem kaptak vegyvédelmi ruhát, ezért olyan sugárzás érte a testüket, ami végzetesnek bizonyult. Állítólag a levetett ruháik még ma is olyan mértékben szennyeződöttek, hogy könnyedén végeznek bárkivel, aki hozzájuk ér. 

hirdetes

Ebben a részben tűnnek fel a bányászok is, akik tudják, hogy milyen sors vár rájuk, mégis mindent megtesznek azért, hogy a feladatukat elvégezzék, ezzel pedig több ezer ember életét menthessék meg. Az alagútban több mint 50 fok van, szellőztetni nem lehet, mert akkor még jobban felkavarnák a sugárzó port, ezért úgy döntenek, hogy ruha nélkül dolgoznak, tudván, hogy hamarosan úgy is meghalnak. Drámai, ahogyan bemutatják szomorú sorsukat.

Forrás: Fotó: Pixabay

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Bükki gejzírek

Bükki gejzírek: Három gejzírt különböztetünk meg: Fekete-leni-, Imókő, Vöröskő... Tovább

Hegyesd (hegy)

Hegyesd (hegy): A Balaton-felvidéknek 9 tanúhegye van, a Hegyesd közülük az egyik. A... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek