hirdetes

Ezért viselj maszkot a koronavírus alatt!

VN

A koronavírus az egész világra kifejti hatását, azonban ha megnézzük a statisztikákat, rögtön feltűnhet, hogy nem mindenütt végez ugyanakkora pusztítást. A nyugati országokban ezrek halnak meg az új vírus miatt, míg az ázsiai országok többségében lényegesen alacsonyabb halálozási arányokat láthatunk – ez pedig javarészt a maszkoknak köszönhető. Sokak véleménye ütközik a maszkok viselésével kapcsolatban, de a számok nem hazudnak. Nézzük milyen összefüggések vannak a maszkok viselése, és a járvány hatása között!

Maszk viselése a koronavírus járvány alatt

Meggyőző statisztikák a nagyvilágból

Ott van például Olaszország, Európa legnagyobb fertőzési gócpontja. A legfrissebb értesülések szerint (március 30. reggel) egymillió lakosonként 178 halálesetet (szám szerint 10 779-et) mértek. Spanyolországban is komoly problémát jelent a vírus, ahol egymillió lakosonként 146 haláleset történik (eddig 6 803-ról tudunk). Végezetül ott van még az Egyesült Államok is, ami jelenleg a világ legfertőzöttebb országa, és egymillió lakosonként 7 halálesettel kell számolniuk (a vírus ott eddig 2 475 áldozatot követelt).

Tekintsünk most kelet felé: Dél-Korea is magasan áll a fertőzött országok listáján, mégis nagyjából 158 haláleset történt eddig, ami egymillió főre 3 áldozatot jelent. Tajvanban 3 életet követelt az új koronavírus, ami egymillió főre 0,1 ember. Japánban eddig 54 halálesetről tudunk, ami 0,4 fő per egymillió lakos.

A különbség e két csoport között, hogy a nyugati országokban egyáltalán nem szokás maszkokat viselni, sok ázsiai országban azonban hétköznapi dolgoknak számítanak, még akkor is, ha egyáltalán nincs járványhelyzet. De a SARS példáján okulva, ami hozzánk, Európába nem igazán ért el szerencsére, a koronavírus szó hallatán Ázsiában az is maszkot kezdett el hordani, aki egyébként nem tette volna, mi viszont csak legyintettünk, és még most is maszk nélkül járkálunk.

Ferde információk hivatalos forrásokból

Az Egyesült Államok tisztifőorvosa a következőket írta a Twitteren :
„Komolyan, emberek- NE VEGYETEK TÖBB MASZKOT!

NEM képesek hatékonyan megvédeni a lakosságot a koronavírustól, de ha az egészségügyi szolgáltatók nem jutnak hozzájuk, hogy a betegeket kezelhessék, akkor mind ők, mind pedig a mi közösségeink is veszélybe kerülnek!”

hirdetes

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint csak azoknak kellene maszkot viselniük, akik a koronavírus tüneteit tapasztalják magukon:
„Ha nincsenek légúti tüneteid, úgymint láz, köhögés, vagy orrfolyás, akkor nincs szükséged orvosi maszkra. Ha önmagában használják őket, a maszkok egy hamis biztonságérzetet adhatnak az embereknek, és még fertőzéshez is vezethetnek, amikor nem megfelelően használják őket.”

Hogy Magyarország hogyan áll a maszk kérdéshez, arról itt írtunk részletesen: Magyarország mindenkit lebeszél a maszk viseléséről!

Mit szól mindehhez Japán?

Japánban rengeteg időskorú él, azonban annak ellenére, hogy az első országok között volt, ahová a vírus átterjedt, a halálozási arány a legalacsonyabbak között van az egész világon. Ez többek között főleg annak is köszönhető, hogy a modern Japán kultúrában fontos szerepet játszanak a maszkok, és hogy sokan még akkor is viselik őket, amikor nincs járványveszély. Éppen ezért a koronavírus ott nem tudott olyan gyorsan terjedni, és egészen idáig (március 20.) az országban mindössze 1866 fertőzöttet mértek, 54 halálos áldozattal.

Csehország kötelezővé teszi a maszkviselést

Március 18. óta a Cseh Köztársaságban kötelező maszkot viselnie mindenkinek, aki nyilvános helyre megy. Az országban eddig 2 817 esetről tudnak, így a kevésbé fertőzött európai országok közé tartozik. Érdemes lesz megfigyelni, hogy milyen sebességgel terjed majd a vírus Csehországban ez után, illetve összevetni ezt más szomszédos országok fertőzési arányaival, amelyek nem tették kötelezővé a maszkviselést.

hirdetes

Viseljünk maszkot a koronavírus megfékezésére!

Minden olyan védőeszköz, ami csökkenti a légúton terjedő vírusok terjedését segíthet a koronavírus lelassításában.

1.    Viselj maszkot, ha muszáj kimenned otthonról!
2.    Az N95 maszkok hatékonyabbak, mint a sebészi maszkok, de minden segíthet valamicskét, ami felfogja a levegőben lebegő vízrészecskéket, amelyekkel a vírusok terjednek.
3.    Konkrét számadatokra van szükségünk, amelyek megmutatják a közös maszkviselés előnyeit. Egyelőre csak nem hivatalos információkból gazdálkodhatunk.
4.    Ha járvány közben maszk nélkül mész az utcára, az olyan, mintha bukósisak nélkül motoroznál.
5.    Igyekezz olyan híreket népszerűsíteni, amelyek konkrét kutatási eredményekkel bizonyítják a maszkviselés előnyeit.
6.    Buzdítsd maszkviselésre ismerőseidet, barátaidat, családtagjaidat, szomszédjaidat, és mindenkit, amit csak tudsz!

Sajnos a maszkok azonban hiánycikknek számítanak, amennyiben neked sem sikerült beszerezned, akkor készíts el te is otthon, adunk is hozzá ITT egy kis segítséget! Bár nem nyújt 100%-os védelmet, de a semminél jobb!
 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje

Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje: Kitüntetésfajta, melyet az Állam ítél oda, az... Tovább

Bajai halászlé

Bajai halászlé: messzi földön híres nemzeti értékünk. A bajai halászlé keményfából... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek