hirdetes

3 különlegesen idilli hegyvidéki település Magyarországon- mintha a mesékben lennénk

VN

Ismeritek azt az érzést, amikor annyira kimerültetek, annyira nem találjátok a helyeteket, hogy nem vágytok másra, mint egy kis friss levegőre, és hogy a semmibe bámulva csodálkozhassatok a semmiségnek is látható minket körülvevő csodálatos világon csendes magányotokban, vagy azzal az emberrel/emberekkel, akit/akiket igazán szerettek? Igen vagy nem? Bárhogy is legyen ezt a 3 hegyvidéki romantikus magyar falut nektek is fel kell fedeznetek!

3 idilli hegyvidéki település Magyarországon

Zebegény egy igazán idilli hegyvidéki település a Dunakanyarban

A Dunakanyarhoz hasonló csodaszép és csodavarázslatos helyet- ahol tudjátok még levegőt venni is teljesen másmilyen, mint máshol- keveset találni. Hazánk egyik legszebb régiója a folyókanyarulata, a hullámokat kőrbe ölelő hegyvidék, amit őseink is olyannyira csodálatosnak tartottak, hogy számos fontos épületet helyeztek el itt, gondolván, hol is lehetne jobb központja a vallásnak, vagy éppen a királyságnak? A Visegrádi Fellegvárra gondolunk, valamint az Esztergomi Bazilikára, amik csak éppen két példa az itt található csodás dolgokra, mert bizony azokból itt nincs hiány. 

A csodás Zebegény

Ennek a mesés kincsekkel telerakott régiónak egy igazi gyöngyszeme a kanyargó Duna mellett megbúvó Zebegény. Rengeteg túra útvonal van itt, de a kilátóhoz egy maximum 10 perces út vezet, ahonnan jól gondoljátok, mese panoráma nyílik. Érdemes a macskaköves utcákon is sétálgatni, vagy lemenni a partra, van szabad strand is! Nyaranta hatalmas élmény felfrissülni a Duna hullámaiban, kagylókat gyűjteni, homokvárat építeni vagy éppen csak hűsölni a hatalmas fák árnyékában. Vendéglátóhelyekből sincsen hiány, ha megéheztetek vagy szomjaztatok volna, a vidéki árakkal működő kiskocsma mellett vannak fine diningot kínáló éttermek is, és bájos kis fagyizók is. Bájos hangulatra, csendre és nyugalomra is kell számítani! És ami a legjobb, hogy még csak nem is olyan nagy táv Budapesttől, és ezt a cikket is tudjuk ajánlani: Mindössze 1000 Ft-ból körbe hajózhatod az egész Dunakanyart!  

hirdetes

hirdetes

Bakonybél a Bakony legszebb hegvidéki települése

A Bakony hasonlóan a Dunakanyarhoz szintén egy híresen szép régiója Magyarországnak, ahová évente nagyon sokan barangolnak el, hogy felfedezzék a dimbes-dombos tájakat és egy kis békét leljenek. Ha ti hasonlókon gondolkoztok, akkor Bakonybél idilli falvacskáját tudjuk nektek ajánlani felfedezésre. Nem hiába tartják számon sokan az ország egyik legszebb településeként, valóban varázslatos! A Bakonyban egyébként ajánljuk még megnézni hazánk titkos Gyilkos-tavát is, mert szintén lélegzetelállító, erről itt olvashattok részleteket: A Bakonyi Gyilkos-tó; de még ennél is különlegesebb egy kevéssel, hogy még piramis is van itt: Piramisért nem kell Egyiptomig menni, Magyarországon is van, méghozzá Iszkaszentgyörgyön!  
 

Érdekel miért olyan különeges Baonybél, mi teszi igazán különlegessé? És kiváncsi vagy a legegyedibb hegyi településre is, ami szebb, mint ahogyan álmodni merted? lapozz egyet, mutatunk mindent!

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc

Az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc: az 1848–49-es forradalom és szabadságharc... Tovább

Pécsi Nemzeti Színház

Pécsi Nemzeti Színház: 1895. október 5-én nyitotta meg kapuit a műkedvelők előtt a Bánk... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek Hírek Kirándulás Magyar történelem Magyarország Magyarság Programajánló Szórakozás Utazás