hirdetes

Szeptember 1-től életbe léptek az új szabályok – Karantén, teszt, teendők

Bohács Ádám

A számok egész Európában azt mutatják, hogy egyre inkább érzékelhető a járvány második hulláma, éppen ezért Magyarországon ismét szigorodtak a szabályok, nézzük is a részleteket! 

Szabályozások a koronavírus miatt

A koronavírus megjelenése, előzmények

2019 decemberében fedezték fel a kínai Vuhan városában az első eseteket, 2020. március 11-én pedig világjárvánnyá nyilvánította a járványt az Egészségügyi Világszervezet. Az új típusú koronavírus gyorsabban kezdett el terjedni és nem mutatott lassulási jeleket – már a kezdeteknél megállapították, hogy rosszabb, mint a SARS, ugyanis szilárdabb és agresszívebb.

A járvány kitörésének folyamata rövid idő alatt zajlott le és bonyolult globális eseménnyé vált. 2020. január 30-án a WHO vészhelyzetet hirdetett ki, a vírus addig legalább 18 országot érintett. A becslések szerint az új koronavírussal fertőzött személyek 1,5-3,5 embert fertőzhetnek meg védőintézkedések nélkül. A vírus túl messzire és túl gyorsan terjedt ahhoz, hogy vissza lehetett volna tartani. 

hirdetes

A koronavírus terjedése

Az új típusú koronavírus elsősorban szoros érintkezés esetén, valamint cseppfertőzéssel terjed. Az emberek könnyedén elkaphatják úgy is, hogy hozzáérnek a szennyezett felülethez, ezután az arcukhoz nyúlnak. A vírus a tünetek megjelenése előtt is átadható, tehát úgy is képesek vagyunk megfertőzni másokat, hogy magunkon még nem tapasztaljuk a tüneteket. Általános tünet a láz, a légszomj és a köhögés, szövődmények között tüdőgyulladás és akut légzési distressz-szindróma szerepelhet. 

hirdetes

Koronavírus elleni intézkedések

Az ajánlott intézkedések között a kézmosás szerepel, mivel a szappan képes végezni a vírussal. Emellett az ajánlások között szerepel a száj lefedése, a másoktól való távolságtartás, valamint a fertőzést gyanító emberek megfigyelése és karanténba helyezése. A magyar kormány operatív törzset hozott létre a küzdelem érdekében, hiteles és naprakész információkat osztanak meg a koronavirus.gov.hu honlapon.

2020. március 11-én a magyar kormány országos veszélyhelyzetet vezetett be, március 28-ától pedig kijárási korlátozásokat vezettek be. Június 18-án megszüntették a vészhelyzetet, járványügyi készültség lépett életbe. Most azonban egyre jobban kezd terjedni a járvány, a számok azt mutatják, hogy érkezik a vírus második hulláma, ezért ismét intézkedéseket vezetett be a magyar kormány, ezeket részletesen a következő oldalon mutatjuk meg nektek, érdemes tehát lapozni egyet! 

enriquelopezgarre képe a Pixabay -en.

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Magyar Corvin-lánc

Magyar Corvin-lánc: A magyar Corvin-lánc a Szent István-rend után következő legnagyobb magyar... Tovább

Szabadságszobor

Szabadságszobor: A Gellért-hegyi Szabadság-szobor Budapest egyik jelképe, felemelt kezében... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek Magyarország