hirdetes

A WHO azt kutatta, hogy hogyan kezdett el terjedni a koronavírus

VN
hogyan kezdett el terjedni a koronavírus a WHO szerint

A WHO a koronavírus eredetét vizsgálta

A WHO szakértői csapata január 14-én érkezett a Kínában található Vuhan városába, ahonnét a kutatók szerint 2019 végén elindult a koronavírus fertőzés, ami azóta világjárvánnyá fejlődött. Egészen pontosan arra keresték a szervezet kutatói a választ, hogy hogyan terjedhetett el a kór az emberre. 10 szakértő is dolgozott a projekten, melynek keretén belül nemcsak kutatóintézetek, kórházak szakemberivel készítettek interjút, hanem a piacot is alaposan megviszgálták. Ez alapján pedig meg is született az eredmény, hogy hogyan terjedhetett át az emberre a koronavírus.

hirdetes

Nem valószínű, hogy laboratóriumból szabadult el a vírus

A WHO szerint „felettébb valószínűtlen”, hogy a vuhani laboratóriumból terjedt el a koronavírus, szinte teljesen biztos, hogy denevérről terjedt emberre a kutatásuk alapján.Teljesen valószínű az a feltételezés, hogy a koronavírus egy denevér szervezetéből egy közvetítő állaton keresztül,  közvetlen érintkezés folyamán került át az emberi szervezetre. A kutatók azonban azt is elmondták, hogy még nagyon sok évnek kell eltelnie ahhoz, hogy mindent kiderítsünk a koronavírus kialakulásával kapcsolatban, egyelőre nagyon keveset tudunk.Az elsődleges cél azonban most a járvány megállítása, vagy legalább is a lassítása. 

hirdetes
„Drámaian megváltozott volna az átterjedésről alkotott eddigi képünk? Nem gondolom” – mondta a sajtótájékoztatón Peter Ben Embarek dán élelmiszer-biztonsági szakértő – „Jobban értjük az átterjedést? Hozzá tudtunk adni új részleteket az eddigi képhez? Abszolút!”

Olvasd el ezt is: A WHO szerint nem kellene vakcinaútlevéllel utaznia senkinek

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

A magyar királyi jogar

A magyar királyi jogar: a jogar a magyar koronázási jelvényegyüttes legrégebbi része. A... Tovább

IV. Károly

IV. Károly: IV. Károly teljes nevén Karl Franz Josef Ludwig Hubert Georg Maria von Österreich,... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek Hírek Külföld
X
Kövess minket facebookon!