hirdetes

Mikor ideális szülni? Korhoz vagy anyagi biztonsághoz igazítsuk?

Bettina
gyerekvállalás

Mikor szüljön egy magyar nő?

Nagyon nagy ütemben fogy Kelet-Európában, és azon belül Magyarországon is a népesség. Azon szakértők akik ezzela  témával nagyon sokat foglalkoztak, a legfőbb okaként a termékenységi ráták csökkenését és a gazdasági emigrációt együttesen határozták meg. Ami viszont még ennél is aggasztóbb, hogy főleg a fiatal, életerős nők azok, akik nagy tömegekben kivándorolnak az országból, tehát pont az a korosztály akikre számítani lehetne ebben a témában. Senki nem fogja a 40+ éves korosztályt arra buzdítani, hogy vállaljon gyereket, de az érdekesség ebben, hogy mégis a 40+ éves korosztály vállal gyereket leginkább/jelenleg. Tehát ezen országok egyik legfontosabb feladata a demográfiai probléma orvoslása, amit több gyerekvállalásával lehet csak helyreállítani. 

Mik a gyerkemkvállalás költségei?

hirdetes

A terhességi vizsgálatokat is fedezi természetesen a TB, így a terhességet végig lehet vinni orvosra fordított költség nélkül. Ha viszont pozitív terhességi teszt után magánorvoshoz fordul valaki, akkor pár hét múlva a második vizsgálat javasolt lesz. Ezen a vizsgálaton nagyjából 20-25 ezret kérnek el vizitenként, így a terhesség eleje 50 ezert Ft lesz.  Késöbb sor kerül a 12. heti kötelező ultrahangvizsgálatra illetve a kombinált tesztre, ami együttesen 45 ezer forint körül mozog. A genetikai tanácsadás 20 ezer körül van.

Ezután elérkezik a második trimeszter, amikor a második kötelező ultrahangvizsgálattal, az AFP- és hepatitisz B vizsgálat zajlik. Ezeket együtt számolva nagyjából 35-40 ezer forint. 

Harmadik trimeszter árai nagyjából:

  •  ultrahang nagyjából 25 ezer
  • a Streptococcus-szűrés 8 ezer
  • hirdetes
  • és abban az esetben, ha magánkórházban végezteted a CTG-t orvosi vizsgálattal együtt, az nagyjából 25 ezer forintba kerül, ha négy alkalmat számolunk az 100 ezer, így összesen nagyjából 133 ezer . 

A nők minimum 11%-a nem szül gyermeket

Kiderült, hogy a magyar nők átlagosan 27,9 éves korukban vállalják az első gyermekünket. Ezzel  nagyjából a középmezőnybe tartozunk. Van ország aki nálunk is hátrébb helyezkedik el, de ez ne nyugtasson azért senkit. Nálunk hátrébb van Csehország, az Egyesült Királyság és Olaszország. Nyilván soha senkire nem lehet ráerőltetni, hogy vállaljon gyereket, de azért mégis jobb egy családban élni gyerekkel, mint egyedül nem? 

Írd meg kommentben, hogy neked mi a véleményed a gyerekvállalás témáról! Kíváncsiak vagyunk!

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Színes Tv

Színes Tv: magyar találmány. A színes televíziót az USA-ban az 1950-es években vezették be.... Tovább

Az Aggteleki-karszt és a Szlovák-karszt barlangjai

Az Aggteleki-karszt és a Szlovák-karszt barlangjai:  Magyarország és Szlovákia területén... Tovább

Tovább a lexikonra
Magyarság