hirdetes

A szegények eledele – Mindenki egyen puliszkát!

Lévi
A szegények eledele – Mindenki egyen puliszkát!

Puliszka receptek

Rakott puliszka

1 liter tejet felforralunk, majd annyi kukoricaliszttel keverjük össze, hogy közepes sűrűségű masszát kapjunk. A puliszkát megsózzuk, folytonos keverés mellett annyira besűrűsítjük, hogy a kanál megálljon benne. Ezután a felét kivajazott vagy kizsírozott tepsibe rakjuk. 25 dkg juhtúrót kenünk rá, majd rásimítjuk a puliszka másik felét is. A tetejét olvasztott vajjal vagy zsírral locsoljuk meg – aszerint, hogy a tepsit mivel kentük ki -, és végül 2 dl tejföllel megöntözve, a sütőben rózsapirosra sütjük.

Puliszka másképpen

1 liter tejben az előbbi módon felfőzzük a kukoricalisztet. Amikor besűrűsödik, eloltjuk, s hagyjuk kihűlni. Amíg hűl, egy másik lábosban forró zsíron megpirítunk egy nagyobb, karikára vágott vöröshagymát, és mint a galuskákat, ebbe szaggatjuk kanállal a puliszkát, majd kissé megsütve benne, forrón, hús mellé (leginkább berbécstokányhoz) tálaljuk.

hirdetes

Készíthetjük úgy is a hagymás puliszkát, hogy amikor a tejben már besűrűsödött a kukoricamassza, egy másik edényben zsírt forrósítunk, beleöntjük a puliszkát, és folytonos keverés mellett, a zsírban tovább forrósítjuk. Egy palacsintasütőben karikára szelt vöröshagymát pirítunk. Amikor pirul, meghintjük egy kevés liszttel. Tálaláskor a hagymás zsírt az adagokra kanalazzuk.

hirdetes

A kukoricaszemek aracin-, és palmitinsavat tartalmaznak, melyek hihetetlenül fontosak az egészséges gyomorműködés miatt. Ezek a savak ráadásul könnyedén felszívódnak a bélrendszerben, innen átjutnak a véráramba, és megszabadítanak minket a különböző toxikus anyagoktól. A puliszkának tehát nagyon erős méregtelenítő hatása van, emellett segíti a máj megfelelő működését, és csökkenti a májbetegségek kialakulásának kockázatát is. A puliszka savcsökkentő és gyomornyugtató, egyes kutatások pedig azt is bizonyították, hogy a napi fogyasztása 60 százalékkal csökkenti a pajzsmirigy rendellenességek okozta idegi zavarokat.

A vércukor-, és a koleszterinszintet is szabályozza, tehát cukorbetegeknek is ajánlott a fogyasztása.

A kukoricában lévő savak fontos szerepet játszanak az izomrostok erősítésében is, egy kolumbiai kutatás során kimutatták, hogy az ott élő gyerekek sokkal jobb sportteljesítménnyel büszkélkedhetnek, mint azok, akiknek nem szerepel étrendjükben a puliszka. A következő oldalon megmutatom, hogyan készíthetünk istenien finom puliszkát! 

A szavazásért már csak egyet kell lapoznod!

Forrás

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Félautomata fényképezőgép

Félautomata fényképezőgép: fényképezés történetében mérföldkőnek számít a... Tovább

Sziklakórház Múzeum Atombunker

Sziklakórház Múzeum Atombunker: A Sziklakórház Atombunker Múzeum a Budai Vár alatt... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek Ételek Gasztronómia Magyar
X
Kövess minket facebookon!