hirdetes

Egy korszak lezárul: véget ér a Barátok közt, lássuk mit tanulhattunk a sorozatból!

VN
Barátok közt vége

Jövő nyáron véget érhet a Barátok Közt

A Blikk információja szerint 22 év után, jövő nyáron véget ér a népszerű magyar szappan opera, a Barátok közt. A Blikk így írt az eseményről: „A sorozat íróival állítólag már közölték, kezdjék elvarrni a történetszálakat, hogy egy, a 22 éves sorozathoz méltó befejezést kapjon a széria. December végéig befejeződhet az új részek írása, azaz legkésőbb tavasszal a forgatásnak is vége lehet, így a nyáron elköszönhetnek a nézők a Mátyás király tér lakóitó.” Az egyik szereplő így nyilatkozott nekik: „Eleinte nyugtattak minket, hogy a pletykák ellenére ne aggódjunk, jó a nézettség, de én úgy tudom, már döntöttek, vége. Bevallom, arcul csapott, ki kell találnom, mihez kezdek a jövőben.”

Mit tanulhattunk a Barátok közt-ből?

hirdetes

Lehet rosszat mondani a sorozatra, és azt is lehet mondani, hogy unalmas volt, vagy elcsépelt, de azért lehetet szeretni, és meg lehetetett benne találni a jót. A család és az összetartás fontossága mindig főszerepben volt. Ezt az alábbi legendás idézetek is bizonyítják!

„Időről időre mindent el kell veszítenünk. A családunkat, a munkánkat, a szabadságunkat, hogy rájöjjünk, hogy ezek a dolgok milyen sokat jelentenek. És amikor minden durván összeomlik, amikor az élet már kilátástalan, amikor teljesen tanácstalanok vagyunk, hogy mit tehetnénk, akkor kell a legerősebbnek lennünk, hogy csak azért is megmutassuk a világnak; az akarat mindenre képes. A legreménytelenebb helyzetből is megtalálja a kivezető utat, mert mindig van egy holnap, mindig van miért újra kezdeni. És amikor azt hiszed, teljesen magadra maradtál, észreveszed, hogy van valaki, aki melléd áll.”

hirdetes

„Nem hiába mondják, hogy bajban ismerszik meg a jó barát, és mennyire megnyugtató érzés, hogy amikor úgy tűnik, magunkra maradtunk és nincs kiút, felbukkan valaki, akire támaszkodhatunk. Egyedül sokkal nehezebb túlélni a válságokat, de szerencsére nem vagyunk egyedül. Ne féljünk másokra támaszkodni gyenge pillanatainkban. Ha pedig tényleg magunkra maradtunk és senkitől nem kérhetünk segítséget, bízzunk benne, hogy a sors elénk vezet egy kedves idegent, vagy egy régi ismerőst, akivel életre szóló kötelék alakulhat ki.”

„A probléma, amit megosztunk másokkal, feleannyira sem nyomasztó.”
 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Ópusztaszer

Ópusztaszer: Ópusztaszer egy község Csongrád megye Kisteleki járásában. A Pusztaszeri... Tovább

Magyar Mezőgazdasági Múzeum

Magyar Mezőgazdasági Múzeum: Budapest egyik legjelentősebb múzeuma a főváros XIV.... Tovább

Tovább a lexikonra
Alkotás Érdekességek Magyar Magyarország Magyarság Retró Szórakozás