hirdetes

12 történelmi úti cél Európában, amikről ritkán hallunk, pedig meseszépek

VN
12 történelmi úti cél Európában

Buthrotum – Albánia

Buthrotum egy romos görög-római város, amely Észak-Albániában, a görög határtól nem messze található. Buthrotum akkor gyarapodott igazán jelentősen, amikor Caesar a Cnaeus Pompeius Magnus elleni háborúba kivezényelt veterán katonáit telepíttette ide. Augustus később tovább bővítette a települést és egy vízvezeték, fórum, színház, illetve nimfeum építését is elrendelte. A város rövid időn belül korábbi méretének kétszeresére nőtt, és egészen a kései Római Birodalom koráig virágzott.
A város feltárt maradványai ma a Butrint Nemzeti Park részét képezik.

Bornholm – Dánia

hirdetes

Bornholm egy alig ismert dán sziget a Balti-tengeren, amely korábban Svédországhoz, Németországhoz és a Szovjetunióhoz is tartozott egy ideig. Mindezek ellenére a földdarabka sikeresen megőrizte szinte érintetlen szépségét, és a mai napig megtalálható itt az a 300 faház, amelyet Svédország ajándékozott a szigetnek a második világháború utáni újjáépítéshez.

A szigeten álló templomok különleges, kerekded designt viselnek, azonban egy naptemplom és vaskor emlékeit őrző maradványok is találhatók Bornholm 588 négyzetkilométeres területén.

hirdetes

Dohány utcai Zsinagóga – Budapest, Magyarország

Hazánk eseménydús történelmének köszönhetően nem feltétlenül muszáj átlépnünk a határokat, ha különleges látnivalókat szeretnénk felfedezni. A budapesti Dohány utcában áll például Európa legnagyobb zsinagógája, amely az 1850-es években készült pesti zsidó közösség számára.

A zsinagógakomplexumban ma megtalálható egy temető, a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár, illetve a Hősök temploma is, amely az első világháborúban elesett zsidó katonák előtt állít emléket.
7

Lapozz, mert még mutatunk csodaszép, történelmi úti célokat Európában!

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Árpád ház

Árpád ház: A leghíresebb magyar uralkodóház, mely a kereszténység kezdete óta uralkodott... Tovább

Dunai cipők

Dunai cipők: Budapest egyik legnagyobb nevezetessége, háborús emlékmű. A Cipők a Duna-parton... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek Európa Kirándulás Programajánló Utazás
X
Kövess minket facebookon!